Hírek
2014. December 23. 11:18, kedd | Bulvár
Zimány Lindával pózolt Király Lili - Miamiban fotózták a Miss Balaton győztesét

A télből a nyárba utazott Király Lili, a Miss Balaton 2014 győztese, aki néhány napra a napsütéses Miamiba látogatott. Lili életében először járt a tengerentúlon, ahol Zimány Lindával együtt vett részt egy fürdőruha fotózáson.
Hónapokkal a Miss Balaton 2014 döntője után is nagy a pörgés Király Lili körül. A fiatal lány fotózások sokaságán vesz részt, legutóbb meg sem állt a sokunk álltak csak filmekből ismert Miami Beach-ig.
„Eddig még sohasem jártam az Egyesült Államokban, de mint a legtöbben, én is mindig vágytam ide. Az utazást egy kis kutatás előzte meg a helyszínről és persze rengeteget edzettem, igyekeztem a legjobb formába hozni magam. Miami nagyon klassz hely, és bár most nem sok időm volt körülnézni, még mindenképpen szeretnék majd ide visszajönni. A fotózás hatalmas élmény volt: első nap egyedül álltam a kamera elé, másnap viszont Zimány Lindával közösen készítettünk képeket. Linda karrierjét már egészen fiatal korom óta figyelemmel kísérem, egyfajta példakép számomra. Nagyon kedves volt végig, sokat segített és „vigyázott” rám” – mesélte Lili, aki most vendéglátás-turizmus szakos hallgatóként azt tervezi, az óceánparton tölti majd a szakmai gyakorlatát is.
Zimány Linda rutinosan állt a kamera elé, minden pillanatban igyekezett azonban odafigyelni arra, hogy Lili is a legtöbbet hozza ki magából.
„Mindig fantasztikus élmény az Origami bikini fotózás, már évek óta együtt dolgozom Juhász Péter fotóssal, és most Lilivel egészült ki a csapat, aki igazi profiként pózolt a fényképezőgép előtt. Tüneményes lány, úgy gondolom, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy sikeres modell legyen. Hiszen amellett hogy gyönyörű, intelligens, és alázattal áll a munkához. Öröm volt együtt dolgozni” – mesélte Linda, aki karácsonyra hazautazik, hogy szeretteivel töltse az ünnepeket. „Nemrég lediplomáztam az egyetemen, így most szeretném elkezdeni a színészettel kapcsolatos tanulmányaimat, ami régi nagy álmom. Az ünnepekre természetesen hazautazom a családomhoz és a barátaimhoz. Az utóbbi időben nagyon oda kellett figyelnem arra, hogy mit eszem a fotózások miatt, ezért alig várom anyukám főztjét, és a karácsonyi asztalnál biztosan nem fogom majd vissza magam” – tette hozzá a gyönyörű modell.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 02. 07:52, szerda | Bulvár
Hőség - Olaszországban munkavégzési korlátozásokat vezettek be a hőség miatt
A rendkívüli hőség miatt tucatnyi olaszországi tartományban a déli óráktól egészen délután közepéig korlátozzák a szabadtéri munkavégzést.
2025. Július 01. 07:42, kedd | Bulvár
Megválik különvonatától a brit királyi család
Több mint másfél évszázad után, költségtakarékossági okokból megválik különvonatától a brit királyi család.
2025. Június 30. 07:26, hétfő | Bulvár
Orbán Viktor az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal beszélgetett
Orbán Viktor miniszterelnök videokapcsolaton keresztül beszélt az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal vasárnap délután.
2025. Június 29. 07:57, vasárnap | Bulvár
Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
Alföldi zebracsikó (Equus quagga) született a Szegedi Vadasparkban, az intézmény pályázatot hirdetett a csődör elnevezésére – közölte az állatkert honlapján szombaton.