Hírek
2011. Június 30. 14:25, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress
Visszavenne az állam a gázüzletből?
Lapértesülések szerint az E.ON gázüzletágát vissza szeretné vásárolni az állam, és már fel is ajánlott nyolcszázmillió eurót érte, de a német anyavállalat ezt kevesellte. A szakemberek szerint nem biztos, hogy megéri visszavenni az E.
Felkai György, az MVM kommunikációs vezetője azonban a Magyar hírlapnak azt mondta: nem tudja, honnan veszi a lap ezeket a számokat. Felkai részletesebben nem kommentálta a hírt. Az E.ON-nál szintén elzárkóztak a kommentároktól. Az MVM vezetése a közelmúltban azt már bejelentette, hogy keresi a lehetőségeket a terjeszkedésre a gázpiacon. Az is világos, hogy ezt a szándékát a kormányzat is támogatja. A szakemberek azonban úgy vélik, még korai lenne eldönteni, átveszi-e az E.ON üzletágát az MVM vagy sem. A lehetőségek felmérésének időszakában egyik cég sem köti meg szívesen a kezét, valószínűleg ennek tudható be az érintettek szűkszavúsága. Az E.ON éppen a héten adta át hazánk legkorszerűbb villamos erőművét, amelyet állami és uniós támogatás nélkül épített fel. Az átadáskor elhangzott beszédekből kitűnt, hogy a hárommillió magyar fogyasztót gázzal és árammal ellátó E.ON hosszú távon szeretne jelen lenni ezen a piacon.
A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a gázüzletág eladására nem lehet rákényszeríteni a rendkívül nagy berlini lobbierővel rendelkező német energetikai anyavállalatot. Az sem biztos, hogy megérné, hiszen éppen nemzetközi lobbiereje miatt jóval kedvezőbb árakat érhet el a hosszú távú szerződésekre a magyar gázimport fő szállítójánál, az orosz Gazpromnál, mint egy magyar állami vállalat.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.