Hírek
2013. Augusztus 31. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: orientpress
Világversenyt nyert a kecskeméti csodakocsi
Csupán egyetlen liter benzint fogyaszt 3000 kilométer megtétele alatt a kecskeméti mérnökhallgatók által fejlesztett autó. A Megaméter névre hallgató járművel megnyerték az energiatakarékos autók múlt hétvégi finnországi versenyét. Az immár „negyedik generációs” Megamétert új pilóta, Kovács Viktória vezette.
A Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának járműve 3082 km/literes fogyasztást produkált a finnországi Nokiában rendezett versenyen. A KEFO mérnökhallgatói a 38. Finnish Mileage Marathon mezőnyét utasították maguk mögé azzal, hogy autójuk először lépte át a 3000 km/literes álomhatárt.
A KEFO GAMF csapata 2010-ben indult először a Shell által, Hollandiában meghirdetett eco-marathonon, ahol a feladat a lehető legkisebb fogyasztású jármű megépítése. A kecskeméti főiskolások Megaméter nevű járművükkel újoncként is az élmezőnyben végeztek akkori 1588 km/literes fogyasztással, amit azóta különböző versenyeken ötször javítottak meg - írta a
A múlt hétvégén zajló finnországi Mileage Marathonon negyedik alkalommal indult a kecskeméti csapat. A „negyedik generációs” Megamétert új pilóta, Kovács Viktória vezette.
A májusi rotterdami verseny után úgy tűnt, a Megaméter nem is tud részt venni a finnországi maratonon, mert az utcai versenypályán elszenvedett ütközések miatt szinte használhatatlanná vált. A mérnökhallgatók megfeszített munkával, alig három hónap alatt újra elkészítették az autó szénszálas karosszériát, így lett ez a járművük neve Megaméter IV/2. Az is egyedülálló az eco-maraton mezőnyében, hogy a kecskemétiek eddig minden évben új járművet építettek - írta meg a <a data-cke-saved-href="http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/megameter-3082-km-egyetlen-liter-benzinnel-513447" href="http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/megameter-3082-km-egyetlen-liter-benzinnel-513447" _blank'="">Baon.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Belföld
OKF: 413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor
2025. December 28. 07:44, vasárnap | Belföld
Bakondi György aggódik a párizsi közbiztonság helyzete miatt
Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban, ahol egy afrikai származású bevándorló késelt meg három nőt -
2025. December 28. 07:43, vasárnap | Belföld
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány
Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2025. December 27. 10:16, szombat | Belföld
NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény
Az idei év elejéhez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: