Hírek
2013. November 26. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Versenyben a menzák
Sikerrel zárult az Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS). A versenyzőknek háromfogásos menüsort „Őszváró ételek a modern gasztronómia jegyében” kellett készíteniük hazai, őszi alapanyagokból. A döntőbe került tíz csapatnak három óra állt rendelkezésére, hogy az első fordulóban „papíron megtervezett” menüsorból 10 adagot elkészítsenek.
Az Étrend Egyesület, a KÖZSZÖV és a NÉBIH által szervezett megmérettetés felpezsdítette a szakmát, hiszen a terület képviselőinek ritkán adódik lehetősége megmutatkozni. Az „étlapon” szerepelt többek között „őszi, fűszeres vöröslencse leves”; „almás, birsalmás zabpelyhes muffin”, és „sütőtökös csirkemell, grillezett hagymával, sült túróval és tökmártással” is.
A szakemberekből álló zsűri a főzés alatt figyelte, hogy csapatok betartják-e az élelmiszer-biztonsági előírásokat, az értékelés során pedig az íz mellett pontozták többek között a tálalást, a kreativitást, és azt is, hogy a recept elkészíthető-e több száz adagban. A szakma egységét mutatja, hogy csupán árnyalatnyi különbségek akadtak a csapatok között.
Szándék szerint a verseny jövőre folytatódik, remélhetőleg mind a négy évszakban hirdethetnek majd győztest. Az idei megmérettetésre érkezett recepteket – fotókkal, tápanyagszámítással – kiadvány formájában teszik elérhetővé az érdeklődők számára.
A versenyen két arany, két ezüst és két bronzérmet osztottak ki. Aranyérmet nyert az Elamen Zrt. és a Hungast Kft., ezüstöt az Eurest Kft. és a Sodexo Kft., míg harmadik helyen a Junior Harmónia és a Vasi fogadó Kft. csapata zárt. NÉBIH különdíját az Alsónémedi községet ellátó főzőkonyha vihette haza, a KÖZSZÖV különdíját pedig a BAJA Marketing Kft. csapata nyerte el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:07, hétfő | Belföld
A hét elején még párás, ködös idő várható, de karácsonykor eső érkezik
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti