Hírek
2014. Március 16. 05:00, vasárnap |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Vége a Barbie babáknak, jön a Lammily

Átlagos testekből kreálták.
Noha ma még aligha ugrik görcsbe a Mattel részvényeseinek gyomra, ha meghallják a Lammily nevet, Barbie érdekes ellenfele repülőrajtot vett. Hogy mi lesz belőle, az majd kiderül.
Nickolay Lammnak elege lett a Barbie babák valóban meglehetősen természetellenes testarányából, ezért úgy döntött, megalkotja a saját változatát. Az átlagos női testet mintázó babáját Lammilynek nevezte el.
A terv egy dolog, a megvalósításhoz viszont pénz kell, amit a művész a Kickstarter nevű oldalon kezdett el gyűjteni. Meglehetősen ambiciózus elképzelése az volt, hogy megpróbál 95 ezer dollárt összeszedni.
A március 5-én kezdett gyűjtés megdöbbentő eredményt hozott, hiszen alig egy nap alatt túl is lépte az eredeti célt és 106 ezer dollárt kalapozott össze virtuálisan.
A Lammily jelszava „az átlagos szép”. Olyannyira átlagos, hogy megalkotásához Nickolay Lamm az amerikai Járványkezelési- és Megelőzési Központ 19 éves lányokra vonatkozó felmérését használta fel.
A tervező arra is ügyelt, hogy ne csak a baba arányai, hanem az öltözködés is közelítsen a valóságoshoz, a képek alapján azt nehezen lehetne Lammilyt túlzott divatozással vádolni.
„Azt szeretném, ha Lammily az egészséges életmódot hirdetné. A magam részéről imádom a változatosságot és fontosnak tartom, hogy szeressük magunkat, ugyanakkor szembe kell néznünk az elhízás okozta veszélyekkel is. Vannak egészséges plus size hölgyek is, de összességében nem szeretném, ha olyan babák készülnének, amelyek azt sugallják a gyerekeknek, hogy túlsúlyosnak lenni rendben lévő dolog” – indokolta Nickolay Lamm, hogy miért nem tervez plus size változatot Lammilyből.
Aki úgy érzi, neki jobban bejön Lammily, mint Barbie, az a tervek szerint már idén év vége felé megveheti magának. A dolog iróniája, hogy ebben a hírek szerint a Mattel volt gyártási alelnöke, Robert Rambeau lesz majd Nickolay Lamm segítségére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:26, péntek | Bulvár
A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött a Nemzetközi Űrállomás működésének további elemzése érdekében csütörtökön – közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat.
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Bulvár
Legkorábban június 19-én indulhat újra magyar az űrbe
Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - tette közzé a HUNOR program a Facebook-oldalán szombaton.