Hírek
2013. Április 02. 15:15, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Vb-selejtező - Piturca: nem tesznek jót a botrányok a román válogatottnak

Nem tesznek jót a román labdarúgó-válogatottnak azok a botrányok, amelyek a csapat körül kialakultak a március végi, budapesti és amszterdami világbajnoki selejtezők után - jelentette ki kedden egy bukaresti sajtótájékoztatón Victor Piturca szövetségi kapitány.
Piturca arra utalt, hogy a Románia számára kedvezőtlenül végződött két mérkőzés után sokan a leváltását követelték, a sajtó pedig sokat cikkezett a közte és Adrian Mutu között kialakult konfliktusról, illetve arról, hogy a román együttes játékosai hajnalig dorbézoltak a hollandiai vereség után.
A szakvezető felidézte, a román válogatott az 56. helyet foglalta el a világranglistán, amikor átvette a csapat irányítását, most pedig a 31. helyen áll.
"Noha a húsz lejátszott mérkőzésből csak négyet veszítettünk el, mégis ócsárolnak, falhoz állítanak. Így nagyon nehéz eredményt elérni. Vészjelzést kívánok leadni, mert ez nem jó előjel" - idézte az Agerpres hírügynökség a kapitányt.
Piturca kijelentette, továbbra is egy ütőképes csapat létrehozása és a 2016-os Európa-bajnokságra való kijutás a cél. Abbéli reményét is megfogalmazta azonban, hogy már a brazíliai világbajnokságra is sikerül kijutni, "még ha jelenleg nincs is meg ehhez a kellő játékosállomány".
Victor Piturca szerint Romániának reális esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezőcsoportjában a második helyet és pótselejtezőt játsszon a kijutásért.
"Nagyon nehéz lesz Magyarország és Törökország ellen hat pontot szerezni a két itthoni mérkőzésen, de biztosak lehetnek abban, hogy mindent meg fogunk tenni a selejtezőcsoport második helyének a megszerzéséért" - idézte a Mediafax hírügynökség a szövetségi kapitányt.
A magyarok hat mérkőzésen 11 pontot gyűjtöttek, ezzel a csoport második helyén állnak a vb-ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött. Egervári Sándor együttesét a románok egy-, a törökök négypontos hátránnyal követik. A vb-selejtező következő, szeptember 6-i körében ezért lesz különösen nagy jelentősége a magyarok számára a Románia elleni találkozónak, mert egy esetleges győzelemmel elérhető közelségbe kerülne a második hely, amelyre az 1998-as vb-selejtező óta nem volt példa.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:41, péntek | Sport
Kl-selejtező - Egygólos előnnyel utazhat Bécsbe a Győr
A győri ETO FC a duplázó Zeljko Gavric találatainak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén.
2025. Augusztus 19. 07:52, kedd | Sport
BL-selejtező - Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt az FTC
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.