Hírek
2014. Február 19. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Varga a forint erősödésére számít

Varga Mihály bízik a forint erősödésében, ugyanis a költségvetést 300 forintnál olcsóbb euróval tervezték meg - a gazdasági miniszter erről kedden beszélt a TV2 Mokka című műsorában. A magyar gazdaság fundamentumai nem indokolják az alacsony árfolyamot, a monetáris tanács keddi ülésén felelősen fogják értékelni, hogy milyen árfolyam elviselhető a költségvetésnek, jó az exportnak és a devizahiteleseknek - fűzte hozzá.
Varga Mihály hozzáfűzte, hogy a forint gyengülése az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed 'pénzpumpájának' leállása mellett annak is a következménye, hogy a jegybanki alapkamat kevésbé vonzó azoknak, akik magyar állampapírt vásárolnának.
A gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a költségvetést jelentős, 220 milliárd forintos tartalékkal tervezték meg, vagyis ha az euró árfolyama a tervezettnél magasabb szinten alakul, akkor van mihez nyúlni.
Ugyanakkor bízik abban, hogy a következő hónapokban az árfolyam korrigálódhat. Annál is inkább, mert a magyar gazdaság fundamentumai nem indokolják az alacsony árfolyamot - tette hozzá.
Varga Mihály úgy vélekedett: jó úton jár a munkahelyteremtés terén a kormányzat, mert egy év alatt 107 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Ám még jelentős tartalékokkal rendelkezik az ország, hiszen, miközben a hasonló lélekszámú Csehországban 5,1 millióan, Magyarországon csupán 4 millióan dolgoznak.
Ez azt jelenti, hogy a következő négy évben - amennyiben a választásokon újra bizalmat kap a jelenlegi kormányzat - még annál a 200 ezernél is több munkahelyet kívánnak teremteni, amit az elmúlt 4 esztendőben sikerült.
A gazdasági miniszter szerint ez annál is inkább lehetséges, mert az elmúlt év utolsó negyedévének adatai szerint az Európai Unió 28 tagállama közül Magyarország produkálta a negyedik legnagyobb gazdasági bővülést, és vezeti a visegrádi négyek mezőnyét is.
Ebben a helyzetben nem elképzelhetetlen a 4 százalékos növekedési ütem 2016-ra - mondta a politikus, hozzátéve: bebizonyították, hogy képesek növekedési pályára állítani a gazdaságot, az adósság csökkentése és a munkahelyek számának növelése mellett.
Arról is szólt, hogy a parlamentnek jóvá kell hagynia a paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó magyar-orosz pénzügyi szerződést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében