Hírek
2013. Március 12. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Új törvény szabályozza majd a halászatot
Teljes halászati tilalom bevezetését követeli az ívás időszakára egy horgászokat is tömörítő tiszai egyesület. A halászok szerint viszont a tiltás nem megoldás, ehelyett világos szabályozás kell. A halászatot, halvédelmet és a szabad vízfelületek hasznosítását szabályozó új törvény már előkészítés alatt áll, tartalmáról március végén rendeznek vitanapot a Parlamentben - írja a Magyar Nemzet.
Népi kezdeményezéssel szeretné elérni a Tiszai Vitorlás Egyesület, hogy törvény mondja ki: március elsejétől június elsejéig minden halászati tevékenység tilos a természetes vizeken. A kezdeményezést útjára indító Menyhárt József közlése szerint nem megengedhető, hogy jelenleg Magyarországon a halak nyolcvan százalékát éppen ebben a tavaszi időszakban fogják ki. A nagyarányú halászat jelentősen megzavarja a természetes szaporodás folyamatát, ennek következtében csökken a halállomány. Az ívás időszakára vonatkozó halászati tilalommal viszont el lehetne érni, hogy ne fogják ki, ne telepítsék át, és ne adják el étkezési célokra az anyahalakat. Így helyreállna az egyensúly, rövid időn belül jelentősen növekedne a hazai állomány, és ezen belül a horgászokat vizeinkre vonzó kapitális példányok száma, erősödésnek indulhatna a komoly gazdasági haszonnal kecsegtető horgászturizmus.
A horgászat óriási piacot jelent. Az Európai Unió ötszázmillió lakosából minden tizedik ember, vagyis ötvenmillióan horgásznak. Ezt pedig az Európa egyik legnagyobb szabad vízfelületével rendelkező Magyarországnak nem okos dolog figyelmen kívül hagyni. Német számítások szerint egy kiló pontyból halászat esetén mindössze 3-4 euró bevétel keletkezik, ezzel szemben a horgászat és a hozzá kapcsolódó turizmus 50-60 eurós bevételt is ki tud termelni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.