Hírek
2013. November 08. 12:45, péntek |
Belföld
Forrás: MNO
Új térdszalagot fedeztek fel
Új, eddig ismeretlen ínszalagot fedezhettek fel az emberi térd oldalán belga sebészek. Kutatásuk eredménye áttörést jelenthet a súlyos keresztszalag-sérülések kezelésében – jelentette be a Leuveni Egyetem.
Az úgynevezett elülső oldalszalag (anterolateral ligament) a térd stabilitását biztosítja – írta a belgiumi egyetem közleménye.
A sportolóknál gyakori keresztszalag-szakadás után gyakran labilissá válik a járás, a láb időnként félrecsúszik. A jelenség annyira érdekelte Johan Bellemans és Steven Claes sebészeket, hogy kutatásba kezdtek. Eredményeik szerint ilyenkor előfordul, hogy nemcsak a keresztszalag szakad el, hanem az elülső oldalszalag is sérül, ezért veszíti el a láb az oldalirányú stabilitását.
A francai Paul Ferdinand Segond sebészorvos már 1879-ben említette, hogy lennie kell a térdben egy másik tartószalagnak is. A Leuvenben térdgurunak is nevezett Bellemans és kollégája most elkészítette „a szalag első összefoglaló anatómiai leírását” – áll a közleményben. A sebészek 41 holttest térdét vizsgálták meg, és negyvennél meg is találták az elülső oldalszalagot. A kutatás azt is kimutatta, hogy a keresztszalag-műtétek utáni bizonytalan járást az anterolaterális szalag sérülése okozza. Az új testrész leírása a Journal of Anatomy című szaklapban jelent meg.
Az új ínszalag bemutatása nem győzte meg Friedrich Paulsent, az Erlangeni Egyetem tanárát, a Német Anatómiai Társaság egyik vezetőjét. Ugyan még nem olvasta a szaklapban megjelent tanulmányt, ám elsőre „nem tudja elképzelni”, hogy valami újat fedeztek volna föl. Az ismeretes, hogy az elülső és a hátsó térdszalag különböző részekből áll, és Paulsen szerint nem zárható ki, hogy „egy már ismert dolog kapott új nevet”.
A brit Anatómiai Társaság szerint az új kutatás eredménye pezsdítően hat: az orvostársadalom figyelmét arra hívja fel, hogy „a rendkívül fejlett technika ellenére az emberi test anatómiájáról még nem tökéletesek az ismeretek”.
Claes és Bellemans most azt szeretné kutatni, hogy felfedezésüknek milyen gyakorlati haszna lehet. Olyan sebészi eljárásokon dolgoznak, amelyekkel az új ínszalag sérüléseit lehet gyógyítani. Munkájuk áttörést jelenthet a súlyos keresztszalag-sérülések kezelésében – hangsúlyozta a közlemény.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.