Hírek
2013. Április 11. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ügyvédeket bírságolt a NAV

A jogban való jártasság nem mentesít a törvények, az adózási szabályok betartása alól, és nem véd meg azok megsértésének következményeitől - ez bizonyosodott be nemrégiben abban a peres eljárásban is, amelyet olyan ügyvédek indítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szemben, akik adóhatósági bírságot kaptak, mivel jogi tevékenységük után nem állítottak ki számlát.
A revizorok ezúttal az ügyvédek számlaadási gyakorlatát vizsgálták. Szemet szúrt ugyanis, hogy a nagyszámú illeték kiszabási eljárásnál közreműködő „doktorok” bevallásaikban az elvégzett munkához képest elenyésző jövedelmet vallanak.
A vizsgálat során az is kiderült, hogy az ellenőrzött ügyvédek többsége „kedvtelésből” végzi tevékenységét, sőt „szociális érzékenysége” is igen nagy, hiszen rengeteget dolgozik pusztán szívességből. Mindössze hárman ismerték el a jogsértést, a többiek – szakmai adottságaikat kihasználva – furfangos magyarázatokba bonyolódtak. Volt olyan, aki perre ment az igazáért.
A hír, miszerint a bíróság a NAV-nak adott igazat, hamar szárnyra kelt az érintettek körében. Legalábbis erre utalhat, hogy ezt követően a többi határozatot már nem fellebbezték meg.
A „felkészült” ellenőrzöttek nem vették el a revizorok kedvét a további vizsgálatoktól. Az ügyvédi szakma éppen a negatív tapasztalatok miatt számíthat a további ellenőrzésekre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.