Hírek
2013. Október 09. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
További szakellátási intézmények kerülhetnek állami tulajdonba
További 18 szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmény állami átvételéről szóló javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter. A már eddig átvett intézményekkel kapcsolatos fenntartói feladatok ellátására a kormány a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot jelölte ki.
A parlament honlapján olvasható törvényjavaslat indoklása felidézi: a települési önkormányzatok fenntartásában lévő fogyatékos, pszichiátriai beteg, továbbá szenvedélybeteg emberek szakosított szociális ellátását nyújtó intézmények, valamint a gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézmények 2013. január elsejével állami fenntartásba kerültek. A települési önkormányzatok ellátási kötelezettségét e célcsoportok és ellátások esetén megszüntették, ezen kötelezettségek az államhoz kerültek.
Az úgynevezett vegyes profilú integrált intézményeinek átvétele viszont akadályba ütközött, mivel ugyanazon telephelyen, egy épületben láttak el önkormányzati és az állam ellátási kötelezettségébe kerülő feladatot is. Így a törvényjavaslat célja, hogy végrehajtsák a még integrált intézmények 'profiltisztítását' és az állami feladatellátást szolgáló intézményrészeket átvegye az állam.
Az átvett integrált intézményekkel kapcsolatos jogviszonyok tekintetében a települési önkormányzatok helyébe 2014. január elsejével jogutódként az állam lépne, ezzel együtt az integrált intézménytől átvett feladat nyújtására kötött megállapodás vagy ellátási szerződések is megszűnnek.
A javaslat szerint a tulajdonjog és a fenntartói jog átszállása nem érinti az átvett intézmény területi ellátási kötelezettségét, férőhelyeinek a szociális, gyermekvédelmi szolgáltatások területi lefedettségét figyelembe vevő finanszírozási rendszerbe történő befogadottságát. Az átvett integrált intézmény vezetőjének, gazdasági vezetőjének a vezetői megbízását a munkáltatói jog gyakorlója 2014. július elsejéig visszavonhatja.
A törvényjavaslat melléklete szerint Balog Zoltán Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kalocsa, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Pécs és Tatabánya összesen 18 szociális és gyermekvédelmi intézmény állami átvételére tesz javaslatot. Ezek között van szenvedélybetegek otthona, fogyatékos emberek ápológondozója, illetve lakóotthona, gyermekotthon, nevelőszülői hálózat, valamint úgynevezett utógondozó otthon is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:25, péntek | Belföld
Jellemzően napos idő várható az utolsó decemberi hétvégén
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2025. December 25. 10:22, csütörtök | Belföld
Orbán karácsonyi interjúja: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar
Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt. Jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. Brüsszel háborút, Magyarország békét akar - mondta a miniszterelnök a Mediaworksnek adott karácsonyi interjúban.
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.