Hírek
2013. November 05. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Tömbházat a templom elé? Erősebb védelem kell a műemlékeknek
A műemlékvédelem területén nem csak nagy restaurálásokra, hanem folyamatos karbantartásra lenne szükség, a jogköröket pedig ideje tisztázni: a műemléki környezet védelme kikerült a szakhatósági feladatok közül, így akár benzinkút vagy tömbház is épülhet egy több száz éves templom elé - mutatott a megoldandó feladatokra Nagy Gábor, az Érdi Járási Hivatal vezető munkatársa a Rádió Orient műsorában.
A műemlékvédelem nagy átalakuláson ment át az elmúlt évben, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH)megszűnése óta Foster Gyula Központként működik tovább. Hatásköreinek egy része az Emberi Források Minisztériumához, a Belügyminisztériumhoz, valamint a Közigazgatás- és Igazságügyi Minisztériumhoz került, míg hatósági feladatait a Járási és Kerületi Hivatalok látják el. Nagy Gábor, az Érdi Járási Hivatal Járási, Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának vezetője beszélt a változásokról az Rádió Orient stúdiójában.
Nagy szerint az örökségvédelem és az építésügy összevonása nem alapok nélküli, e kettő kapcsolatát szükségszerű volt szorosabbá tenni. A korábban működő stratégia fő iránya a műemlékek esetében a tényleges anyagi valóságnak az erőltetett megtartása volt. A Rádió Orient vendége hangsúlyozta, ezen a területen mindenképpen egy új személetre van szükség. A műemlékekről nem tanácsos nagy kategóriákban beszélni, mert a legfontosabb tulajdonságuk az, hogy egyediek - minden egyes műemlék esetében egyedileg kell a lehetőségeket megvizsgálni és a megoldást megtalálni.
Van olyan műemléki épület, amihez nem szabad hozzányúlni, mert az önmagában és aktuális állapotában teljes értéket képvisel. Viszont egyik szemléletet sem lehet általánosítani, hiszen a műemlékek is azért épültek valaha, hogy használják őket. Mint Nagy megjegyezte, egy műemlék is akkor tud megmaradni, ha él, ha van funkciója, használója, mert ha egy épület használaton kívülivé válik, azzal elpusztul.
A szakértő beszélt az Egy kis mustra című műemlékvédelmi kiadványról is, amely a nem szakmabelieket szólítja meg. A kiadvány a Pest megyei műemléki helyreállításokat fogalja össze már harmadik éve. Létrejötte a MOL Zrt. egy három évvel korábban történt felajánlásának köszönhető, amivel támogatni kívánták a műemlékvédelmet. Kiemelte, 'mivel a Pest megyei Kormányhivatalnál a feltételek rendezettek, ezért a kötelezőn túl is van lehetőségünk tenni valamit'.
Az örökséggazdálkodás szempontjából a helyreállításoknál elengedhetetlen a hivatalnoki és felügyelői munka megvalósulása, az aktív közreműködés és egymás segítése – mondta el Nagy Gábor. Szintén fontos a tulajdonosokkal is megtalálni a közös gondolkodás pontjait, ami egy nagyon keskeny út az épületek értékmegőrzése és a fenntartható használat között.
A kulturális emlékezet fenntartása egy örök téma. A felújítások célja vagy az eredeti állapot visszaállítása, de mi van, ha az épület rom mivoltában hordoz értéket. A 60-70-es évek műemlékjavítása a Velencei Karta szellemében működött, ami az eredeti részek és a kiegészített részek elkülönítése mellett foglalt állást. Ez elméletileg helyes megoldás, a valóságban azonban kavalkádot, máig tartó szakmai vitákat eredményezett.
Nagy szerint a műemléképület értéke változott az elmúlt ötven évben: a rendszerváltás előtti időszak az értékrombolás negyven éve volt, amikor a fő idea a régi épületek kapcsán, hogy a régit eltöröljék. Ha összehasonlítunk az említett időszakban egy ugyanolyan műszaki paraméterekkel rendelkező új épületet és egy műemléképületet, akkor az új volt az értékesebb. Ma ez szerencsére fordítva van - ha változik a műemlékvédelem társadalmi megítélése a köztudatban, akkor az felemeli a műemléképület értékét is, ami maga után vonja a pénzügyi keretek és lehetőségek megnövekedését - mutatott rá a hivatalvezető.
Az épületek fenntartásánál vitathatatlan, hogy szükség van szemléletváltásra és a hozzáállás megreformálásra. A folyamatos állagmegőrzésre kellene összpontosítani, és nem föltétlenül csakis a nagy munkák elvégzésére - rendszeres karbantartás mellett ugyanis nem is lenne szükség ilyesmire. Ugyanígy, a műemlékvédelem szabályozásában is szükség lenne egy hézagmentes jogszabályi környezet megalkotására. 'A hatósági munka területei nincsenek kellőképpen tisztázva, az illetékesség köre a mostani jogszabályi keretek között szűkült, megszűnt a műemléki környezet mint kategória, ahol korábban szakhatósági lehetőségünk volt' – avatott be Nagy Gábor - 'ez a tendencia viszont nem segíti a műemlékvédelmet'. A helyzet várhatóan hamarosan megoldódik, hiszen az összegyűjtött észrevételek már a Belügyminisztériumnál vannak - tette hozzá.
Nagy egy tematikus előadássorozatot is bemutatott a Rádió Orient műsorában: az Építészet és Műemlékvédelem című rendezvényt minden érdeklődő nyomon követheti november 19-én és 26-a között a Pest Megyei Kormányhivatal Nyáry Pál termében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.