Városlista
2025. július 18, péntek - Frigyes

Hírek

2014. Október 28. 17:58, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Többen ismernek legális letöltési lehetőségeket

Többen ismernek legális letöltési lehetőségeket

Többen ismernek legális internetes letöltési lehetőségeket, mint tavaly: míg 2013-ban csak az internetezők 63 százaléka tudott ilyeneket megnevezni, addig az idén már 70 százalék - derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) megbízásából a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. által készített Hamisítás Magyarországon című felmérésből.

A HENT keddi közleménye szerint a testület az elmúlt 5 évhez hasonlóan 2014-ben is ezer fős reprezentatív kutatás keretében vizsgálta, hogyan viszonyulnak az emberek a hamisítás jelenségéhez.
A közlemény idézi Bendzsel Miklóst, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettesét, akielmondta: a legfrissebb eredmények alapján egyre jobban tudatosul az állampolgárokban, hogy a hamisítás miatt munkahelyek szűnnek meg, a megkérdezettek 59 százaléka gondolja ezt. Hetven százalék pedig azt válaszolta, hogy az ilyen termékek forgalma növeli a szervezett bűnözés bevételeit. Előrelépésnek nevezte, hogy a legális internetes letöltési lehetőségek ismertsége 2013-hoz viszonyítva tovább nőtt.
A megkérdezettek 77 százaléka nem vásárolna hamis terméket - mondta a közlemény szerint Németh Mónika, a HENT titkára. Hozzátette: azokra, akik nem így döntenek, továbbra is jellemző az alacsony ár preferálása és a fiatal életkor.
A hamis ruházati termékeket vizsgálva elmondható, hogy az elmúlt 6 évben lényeges elmozdulások történtek: míg 2009-ben mindössze minden harmadik válaszadó utasította el kategorikusan a hamis ruházati termékek vásárlását, addig 2013-ban már minden második. A legfrissebb felmérésben, 2014-ben pedig a megkérdezettek 56 százaléka elzárkózott a hamis vagy bizonytalan forrásból származó ruházati termékek beszerzésétől.
A jelentés szerint továbbra is a ruházati cikkek alkotják a "legnépszerűbb" hamisítványcsoportot, amit a megkérdezettek 17 százaléka vásárolt 2014-ben, ez kis csökkenés a tavalyi méréshez képest. Hamis illatszer beszerzéséről a válaszadók 5 százaléka számolt be, ami a tavalyi évvel holtversenyben a legalacsonyabb mért érték; a 2009-es kiinduló adatfelvételhez képest megfeleződött. A CD- és DVD-hamisítványok vásárlóinak aránya az elmúlt egy év folyamán 4 százalék volt, szemben a 2013-as 2 százalékos eredménnyel. A nem jogtiszta programok vásárlóinak aránya tavalyhoz képest 3-ról 2 százalékra csökkent.
A felmérésből kiderült: 2014-ben az előző évhez hasonlóan az internetezők 80 százaléka tagadta, hogy nézett vagy hallgatott volna nem jogtiszta filmet vagy zenét. Tíz magyarból 3 tudja eldönteni - vagy gondolja magáról, hogy képes rá -, hogy egy interneten lévő tartalom legálisan került-e az internetre. Ez a szám 2010 óta nem változott érdemben.
A teljes tanulmány a HENT weboldaláról, ahttp://www.hamisitasellen.hu/2014/10/fogyasztoi-kutatasi-jelentes/letölthető.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld

Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet

A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza

2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld

Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról

A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál

2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld

Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon

2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld

Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg

Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború