Hírek
2013. Október 18. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Több mint negyedmillió család támogatását emelik meg jövőre
Mintegy 260-270 ezer háztartás kap több családtámogatást jövőre, mint az idén. Ez összesen mintegy 53 milliárd forintot jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztérium család-, és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára egy csütörtöki budapesti konferencia megnyitóján.
Fülöp Attila azt hangsúlyozta, a 2014-es költségvetés családbarát lesz. Hozzátette: a családok megerősítésére, támogatására a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a kormány, mert a cél az, hogy a gyerekvállalás ne jelentsen szegénységi kockázatot Magyarországon. Arról is beszélt, hogy a születésszámok fenntartása, illetve az ahhoz kapcsolódó intézkedések már önmagukban is komoly erőfeszítéseket és forrásokat igényelnek.
Emlékeztetett az elmúlt 3,5 év kormányzati intézkedéseire, ezek között a családi adókedvezmény bevezetésére, az egy és kétgyermekes szülőkre való kiterjesztésére, illetve a három és annál több gyereket nevelőknél a támogatások radikális megemelésére. Elmondta, 2012-ben 1 millió 105 ezer szülő vette igénybe a kedvezményt összesen 184 milliárd forint értékben.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy ma Magyarországon a gyerekeket nevelő családok döntő többsége élni tud a családtámogatási kedvezményekkel. 2014-től a családi adókedvezmény rendszerét kiszélesítik azzal a céllal, hogy akik eddig csak részben tudtak élni a támogatási lehetőséggel, azok jövőre nagyobb összeget kaphassanak.
A helyettes államtitkár a fontosabb családbarát kormányzati intézkedések között említette a kisgyerekes anyák munkába állásának megkönnyítését, így például azt, hogy annak a munkaadónak, aki kismamát vesz fel az állományába két évig nem kell utána járulékot fizetnie, és a harmadik évben is csak annak a felét. A háromévesnél fiatalabb gyermekek nappali ellátásáról szólva azt mondta, jelentősen nőtt a bölcsődei és családi napközis férőhelyek száma. Jelenleg nagyjából 50 ezer gyermeket tudnak elhelyezni ezekben az intézményekben.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szeptember 20-án jelentette be egy Parlamentben tartott konferencián, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét. Azt mondta, azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt. Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2025. December 25. 10:22, csütörtök | Belföld
Orbán karácsonyi interjúja: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar
Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt. Jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. Brüsszel háborút, Magyarország békét akar - mondta a miniszterelnök a Mediaworksnek adott karácsonyi interjúban.
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is