Hírek
2013. Augusztus 29. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: orientpress
Tiltott város lesz Budapest a hajléktalanok számára?

Teljesen kiszorítaná a hajléktalanokat a fővárosi önkormányzat Budapestről. A Népszabadság információi szerint már el is készült az erre szolgáló rendelettervezet két paragrafusból, illetve egy mellékletből álló munkaanyaga.
Ebben jogellenesnek minősítenék az életvitelszerű tartózkodást a mellékletben meghatározott közterületeken. A mellékletben másfél oldalon keresztül sorolják a tiltott zónákat. Így szabálysértésnek minősül és közmunkával, pénzbírsággal, illetve visszaesőként elzárással sújt ható a fedél nélküli lét a fővárosi tulajdonú főutakon, parkokban, hidakon, aluljárókban, a közösségi közlekedési járművek – busz, villamos, vasút, hajó – megállóiban, a világörökség területén – tehát a budai Várban és a Belváros jelentős részén, valamint a Duna-parton –, az oktatási és egészségügyi intézmények körül, valamint mindezek 50 méteres körzetében.
A fővárosi önkormányzat ezzel a kerületi fenntartású közterületekre nyomná ki a hajléktalanokat, miközben a kerületek jelen állás szerint nem alkothatnak saját rendeletet. A benyújtott törvényjavaslat szerint erre csak a fővárosi önkormányzat jogosult: „a fővárosi önkormányzat kap felhatalmazást, hogy a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében rendeletben jelölje ki a közterület meghatározott részeit, ahol az életvitelszerű (...) közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül”.
A parlamentben szép számmal ülő kerületi polgármesterek ezt aligha hagyják szó nélkül. Így várhatóan már a – Pintér Sándor belügyminiszter által áprilisban benyújtott szabálysértési – törvénymódosítás őszi ülésszakon való tárgyalásakor saját rendeletalkotási jogot kérnek. De az is elképzelhető, hogy más taktikát választva inkább a fővárosi melléklet bővítését kérik. Így a főváros egyedül „vinné el a balhét”.
Az eredmény ugyanaz: együttesen szinte egész Budapestről kitilthatják a hajléktalanokat. A fővárosi munkaanyagból csak a belügyminiszter által javasolt törvénymódosítás elfogadása után válhat rendelettervezet. Ezt követi a szakmai egyeztetés – ha egyáltalán lesz ilyen –, majd a közgyűlési vita. Tarlós István főpolgármester rövid átfutással számol, hiszen a Kossuth rádióban azt mondta:
„A főváros a következő hónapban alkot rendeletet a hajléktalanok ügyében. Két dolgot akarunk: emberséges hajléktalanpolitikát és rendet a városban. Budapestnek nem az a feladata, hogy anarchikus állapotokat támogasson, és egyedül oldja meg az ország hajléktalanproblémáját, képtelen ötletekkel fűszerezve” – mondta Tarlós.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál
2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld
Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon
2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború