Hírek
2013. Március 09. 05:00, szombat |
Életmód
Forrás: mno.hu
Szülés után nincs szex – de meddig?
Egy friss tanulmány szerint a legtöbb első gyermekes édesanya a szülést követően legalább hat hetet vár, mire újra közel engedi magához a férjét.
Bár a legtöbb frissen szült nő viszonylag sokat várt a hüvelyi szexszel, 53 százalékuk valamilyen más módon azért már előtte is együtt volt párjával – derül ki az International Journal of Obstetrics and Gynaecology című lap aktuális számából.
Az ausztrál kutatók több mint 1500 nőt kérdeztek meg arról, hogy szülésük után mennyit vártak a szex újrakezdésével. A válaszokból többek között az is kiderült, döntésüket nagyban befolyásolta a koruk is, ugyanis míg a 18–24 éveseknek 63 százaléka élt házaséletet a szülés után hat héttel, addig a 30–34 éveseknek csak 40 százaléka. A szex halogatásában az is szerepet játszott, ha valaki császármetszéssel szült, fogóval segítették világra a gyerekét, vagy gátmetszése volt. A tanulmány arról is beszámolt, hogy az első gyermeküket szülő nőknek csupán 10 százaléka szült hüvelyi úton úgy, hogy a gát sem sérült meg, így a leendő szülők jobb, ha arra készülnek fel, hogy szülés után minimum hat hétig el fog maradni köztük a szex.
A tanulmányt készítő Stephanie Brown, a Murdoch Gyermekgyógyászati Kutatóintézet munkatársa úgy véli, vizsgálatuk fontos tanulságul szolgálhat azoknak a pároknak, akik még a gyerekvállalás előtt állnak, mert így nem fogja őket váratlanul érni, hogy gyermekük születése után hosszabb ideig kell várni, mire újra intim közelségbe kerülhetnek egymással. Természetesen a fenti adatokat nem előírásszerűen kell figyelembe venni, hiszen végső soron minden pár maga dönti el, mikor érzik elérkezettnek az időt arra, hogy újra egymáséi legyenek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:53, kedd | Életmód
Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. December 22. 08:38, hétfő | Életmód
Díjátadóval egybekötött megnyitó a Szent István Bazilikában
Ünnepélyes keretek között megnyílt a 32. Betlehemi Jászol-kiállítás csütörtökön a budapesti Szent István Bazilika altemplomában.