Hírek
2014. Augusztus 13. 10:17, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Szombaton kezdődik a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok

Szombaton kezdődik Székesfehérváron a Koronázási Ünnepi Játékok: az idei szertartásjáték három előadása Szent László életéről és legendáiról szól.
Az idei szertartásjáték a tavalyi gerincére épül, hiszen a koronázási szertartás szövege és mozzanatai évszázadokig nem változtak - mondta Szikora János rendező a keddi sajtópróbán. Újdonságnak nevezte, hogy a szertartás ürügyén liturgikus királylegendát állítanak színpadra, amelyet évről évre meg kívánnak ismételni. Reményei szerint a legendák majd egy nagy eposszá nőve, színházi darabként tárják a közönség elé a történelmi múltat.
Az előadás a történelmet szerető embereknek szól - vélekedett Cser-Palkovics András polgármester, aki kiemelte: a Királyi Napok újragondolásával az volt a céljuk, hogy a történelmi felelősséget felvállalja a város és kimondja: Székesfehérváron kell megrendezni a szertartásjátékot.
A koronázási szertartásjáték főbb szerepeit Makranczi Zalán (László), Mihályi Győző (szertartásmester) és Blaskó Péter (koronázó érsek) játssza. Közreműködik az Alba Regia Vegyeskar, a Primavera Vegyeskar, a Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara, a Nagyváradi Szent László Gimnázium Gyermekkórusa, az Alba Regia Táncegyüttes, a Nagyváradi Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes.
A hetvenperces előadást Szikora János rendezte, a szövegkönyvet eredeti források alapján Matuz Jánossal közösen készítette. A zenét Horváth Károly szerezte, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte, a látványért Szendrényi Éva felel, míg a koreográfus Horváth Csaba és Majoros Róbert volt.
Az augusztus 16. és 19. között másodszor megrendezendő összművészeti rendezvénysorozat részeként augusztus 14-től este Székesfehérvár Fő utcájának falain Európa legnagyobb mozgó, történelmi képregénye lesz látható. A Képes Krónika képeire támaszkodva Magyarósi Éva grafikus animációival mutatják be László király legendáriumát mintegy 1200 négyzetméteren.
A fesztivál szereplői között lesznek ezúttal is a történelmi alakokat megformáló óriásbábok. Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész rajzai alapján, Grosschmid Erik Blattner Géza-díjas bábtervező szakmai vezetésével, székesfehérvári diákok közreműködésével készítettek öt új történelmi alakot, így a tavaly bemutatkozott István, Imre, Gizella, Géza, Sarolt és Asztrik közel öt méter magas óriásbábjai mellé csatlakozik László, I. Géza, Rheinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait