Hírek
2013. Szeptember 10. 05:00, kedd |
Külföld
Forrás: orientpress
Szerdán dőlhet el Szíria sorsa
A G20 csúcstalálkozót teljesen átalakította a szíriai konfliktus körüli csetepaté. Oroszország egyértelműen kiállt a közel-keleti ország mellett, mert gazdasági és katonai területen is elég nagy a két ország közötti összefonódás. Az amerikai szenátus elviekben ma ül össze, hogy megvitassa a kérdést. A jelek azonban abba az irányba mutatnak, hogy szerdára tolódik el a végső döntés - mondják az Equilor elemzői.
John Kerry, amerikai külügyminiszter Londonba utazik, hogy meggyőzze brit társát a szigetország támogatásáról. A brit parlament múlt héten már egyszer nemet mondott, így valószínű ezúttal az ENSZ felé próbálja majd terelni az ügyet, hogy ne kelljen állást foglalnia a kérdésben.
A Brent piacán katonai beavatkozás esetén 120-125 dolláros árat valószínűsítünk. A 2008-as válság során látott 147,5 dolláros szint elérését nem várjuk több okból sem. Az első ok, hogy Szíria nagyon kis szereplő a piacon. Másodsorban Szaúd-Arábia egymaga képes a háromszorosával növelni a kitermelését, mint amit Szíria elbukna. Harmadszor pedig az OECD tartalékok 90-93 napig is kitartanak – Amerika elviekben 60+30 napban maximalizálta az offenzívát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében