Hírek
2013. Augusztus 12. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Százezren jelentkeztek a Marson játszódó valóságshow-ra

Százezren jelentkeztek arra a televíziós valóságshow-ra, amelynek szervezője, egy dán cég azt ígéri, hogy 2022-ben négy kiválasztott játékost juttat el a Marsra, ahonnan életüket figyelemmel lehet kísérni.
A globalpost.com jelentése szerint a földi élettől elszakadni vágyók között akadnak diákok, nyugdíjasok, számítógépes szakemberek és fizikoterapeuták is. A valóságshow-t szervező Mars One szerint a jelentkezők a leendő marsi kolónia első lakói szeretnének lenni.
A dán cég tervei szerint először négy játékost akar eljuttatni a vörös bolygóra 2022-ben, aztán pár évvel később további négyet küldene utánuk az új telep benépesítésére.
Bas Lansdorp, a Mars One vezetője és társalapítója elmondta: még biztos vannak, akik nem küldték el a jelentkezésüket, a bemutatkozó videójukon dolgoznak, vagy nem döntötték el, hogy befizessék-e a jelentkezési díjat, ami az amerikaiak számára 38 dollár (8400 forint). Mint megjegyezte: úgy határozták meg a díjat, hogy az elég magas legyen, hogy kiszűrje a valóban jelentkezni akarókat, de azért bárki megengedhesse magának.
A jelentkezők videói a program honlapján (http://applicants.mars-one.com/) találhatók.
Az első maris expedíció költsége elérheti a hatmilliárd dollárt, amit a Mars One szponzoroktól, és a valóságshow közvetítési jogdíjaiból akar fedezni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál