Hírek
2014. December 22. 10:38, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
Sanghajban látható a 36 millió dolláros rekordáron elkelt kínai csirkés csésze

Először láthatja a kínai közönség a tavasszal átszámolva nyolcmilliárd forintért elkelt több mint 500 éves csirkés porceláncsészét, amelyet a hétvégén a sanghaji Long Múzeumban mutattak be.
A mindössze 8 centiméter átmérőjű, egy kakast, egy tyúkot, csibéket és lilomokat ábrázoló csészécske a világ legdrágább áron elkelt porcelánja, 36 millió dolláros vételára miatt áprilisban hatalmas visszhangot váltott ki a kínai és nemzetközi sajtóban.
A Ming-dinasztia (1368-1644) korabeli, azon belül is Csenghua császár uralkodása idejére (1465-1487) datált ivókupát a Shotheby's aukciósház hongkongi árverésén egy újgazdag sanghaji milliárdos, Liu Ji-csien vásárolta meg. A 900 millió dollárra becsült vagyonnal rendelkező Liu két hatalmas sanghaji magánmúzeuma mellett (mindkettő a Long Múzeum nevet viseli) azzal is híres az újonnan vagyonosodottak közt, hogy taxisofőrből ingatlan- és gyógyszeripari beruházásaival került a milliárdosok klubjába és többszörösen rekordot döntött egy-egy művészeti alkotásért fizetett összeggel.
A csésze köré a Long Múzeum egy átfogó, nagy volumenű kiállítást szervezett, annak történelmét és a Csenghua-időszakot részletesen bemutatva. A cél az volt, hogy a csészécske ne csupán ára, hanem története miatt is ismertté váljon a kínai látogatóközönség előtt - mondták el az MTI-nek a helyszínen az Egy kínai császár élete és kora című kiállítás szervezői. A tárlat iránt az első két kiállítási napon igen nagy érdeklődés mutatkozott, az átlagos látogatószám két és félszeresét regisztrálták.
A február 8-ig megtekinthető kiállítás kínai sajtóban nyilatkozó kurátora, Hszi Hszia-tung úgy fogalmazott, a Csenghua-időszakból fennmarad kerámiák, festmények és kalligráfiák igen ritkának számítanak Kínában.
Csenghua császár idejét a kínai porcelángyártás "második aranykoraként" is említik, ebből az időszakból főképp fehér alapon madár-, bogár- és virágábrázolással ellátott finomporcelánok kerültek ki. A Sanghajban látható csirkés ivócsésze nem az egyetlen fennmaradt a Ming-dinaszta korából, összesen 14 van belőlük, 3 ezekből magántulajdonban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:10, péntek | Bulvár
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.
2025. Július 02. 07:52, szerda | Bulvár
Hőség - Olaszországban munkavégzési korlátozásokat vezettek be a hőség miatt
A rendkívüli hőség miatt tucatnyi olaszországi tartományban a déli óráktól egészen délután közepéig korlátozzák a szabadtéri munkavégzést.
2025. Július 01. 07:42, kedd | Bulvár
Megválik különvonatától a brit királyi család
Több mint másfél évszázad után, költségtakarékossági okokból megválik különvonatától a brit királyi család.
2025. Június 30. 07:26, hétfő | Bulvár
Orbán Viktor az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal beszélgetett
Orbán Viktor miniszterelnök videokapcsolaton keresztül beszélt az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal vasárnap délután.