Hírek
2013. December 07. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Roma referensek járnak a járások felében
A július elsején munkába állt 95 roma referens mindegyike rendelkezik középfokú, 15 százalékuk pedig felsőfokú végzettséggel is – hangzott el a Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke által tartott sajtótájékoztatón, pénteken.
Az ország 198 járási hivatalában 95 roma referens kezdhette meg munkáját. A tapasztalatokról és eredményekről számolt be Szabó Erika, aki elmondta, hogy ez a program jól illeszkedik a kormányprogramban is megfogalmazott ügyfélbarát közigazgatás átalakításába. Emellett a kormányzat által 2010-ben az Országos Roma Önkormányzattal kötött keretmegállapodásban foglaltaknak is megfelel, a referensek hatékonyan segítik a romák mindennapi életét, tájékoztatásukat.
A roma segítők kiválasztásánál állított kitétel, mely szerint legalább középfokú végzettséggel kell rendelkezniük teljes mértékben teljesült, sőt 15 százalékuk felsőfokú végzettségű. Emellett mindannyian további közigazgatási képzésben is részesültek - emelte ki Szabó Erika.
Az államtitkár elmondta, hogy a referensek a járási hivatalok törzshivatalaiban dolgoznak általában a hatósági osztály munkatársaiként. Feladatuk a tájékoztatás és dokumentáció mellett a szakigazgatási szervekkel és a roma közigazgatási, valamint civil szervezetekkel való kapcsolattartás.
Az államtitkárság az Országos Roma Önkormányzattal felmérték a már működő jó gyakorlatokat is. Ilyen a roma közösségek számára szóló pályázati lehetőségek figyelemmel követése, a közfoglalkoztatás keretében történő munkavégzéssel és a munkaügyi kirendeltségekkel kapcsolatos tájékoztatás. Ajánlásokat fogalmaznak meg az útravaló ösztöndíj programban résztvevő tanulók részére, részt vesznek helyszínbejárásokon és környezettanulmányokon. Az első fél év elmúltával megtörtént a referensek tapasztalatcseréje is. E program keretében az ügyfélbarát kiszolgálás kifejezetten a romák irányában kitűnően bevált - emelte ki a területi közigazgatásért felelős államtitkár.
A roma referensi program egy sikertörténet - mondta tapasztalatai alapján Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, aki személyesen is meglátogatta a referenseket. Az elnök hangsúlyozta, hogy a hivatalok és az ügyfelek is kifejezetten ragaszkodnak a segítőkhöz, akik hídszerepet töltenek be a hivatalok és a roma családok között. A referensek mindegyik szívesen vállalta a szakmai képzést is, szívesen tanulnak mert maguk is látják a perspektívát. A roma referensek munkájának eredményeként még hatékonyabban működhet a 2010-ben a kormánnyal megkötött keretmegállapodás - mutatott rá Farkas Flórián.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
2025. December 19. 07:33, péntek | Belföld
A NAV közzétette az ünnepek alatti ügyfélfogadás időpontját
2025. December 19. 07:28, péntek | Belföld
Nagy István szerint felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné
Felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné, és azt Ukrajnának adná, emellett az élelmezésbiztonságot is veszélyeztetné - mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookra feltöltött csütörtöki videóüzenetében.