Városlista
2025. december 26, péntek - KARÁCSONY

Hírek

2013. Október 10. 12:53, csütörtök | Külföld
Forrás: MTI

Rendhagyó szabályokkal vennék elejét az iskolások románcának Kínában

Rendhagyó szabályokkal vennék elejét az iskolások románcának Kínában

Többek közt a fiúk és lányok közötti kötelező távolság tartásával és az üres folyosói sarkok kerülésére való felszólítással próbálják elejét venni diákjaik románcának a kínai általános- és középiskolák.

Az idei tanévben Kína-szerte számos intézményben életbe lépett, rendhagyónak számító előírások az elmúlt hetekben felkerültek több kínai újság címlapjára is, és vissza-visszatérő témának számítanak a kínai blogokon és mikroblogokon.
A kelet-kínai Vencsou városának egyik középiskolája például azzal vált híressé, hogy diákjaival egy 22 pontból álló "erkölcsi kódexet" íratott alá szeptemberben. Az abban található szabályok mindegyike az osztálytársak és barátok közötti, "túl közeli" kapcsolatot tiltja, súlyos fegyelmi vétségnek bélyegezve azt, és felfüggesztéssel fenyegetve az előírások ellen vétőket.
A szintén kelet-kínai Hangcsou városának egyik oktatási intézményében a fiúk és a lányok nem jelenhetnek meg az iskola területén egy párt alkotva, s általánosságban is legalább 50 centiméteres távolságot kell tartaniuk ellenkező nemű társaiktól. Egy Honan tartománybeli középiskola az üres sarkokban való tartózkodást tiltja, valamint azt, hogy ötnél több fiú és lány tömörüljön egy csoportba.
A szabályokat bírálók többnyire azok önkényességét emelik ki, emellett a tizenévesek közötti mélyebb baráti kapcsolatok kialakulásának ellehetetlenítését említik. Az előírások értelmét több napilap és magazin is megkérdőjelezte, s azokat még a Global Times (GT) központi újság is némi kritikával fogadta. A lap elsősorban a szabályok világos voltának hiányát hangsúlyozza, bevezetésük okát pedig a túlságosan is a teljesítményre építő oktatási rendszerben látja. A rendkívül kompetitív általános- és középiskolákban a vizsgákon való szereplés számít, ennek érdekében minden mást háttérbe szorítódik. Az iskoláknak rövidlátó szabályok helyett egy új irányt felvázoló, hosszú távú stratégián kellene gondolkodniuk - írja a Global Times.
A Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség hivatalos lapja, a Csongcsing Pao szerkesztőségi cikkében arról ír, hogy az iskolai szerelmeket nem lehet elnyomni, s főképp nem lehet szélsőséges eszközöket használni ellenük. Az elrendelt szabályozások a személyiségfejlődésben fontos barátságok kialakulását is ellehetetlenítik - jegyzi meg a lap. A témában mikroblogokon nyilatkozók többsége "bizarrnak" és "érthetetlennek" nevezi az előírásokat, azok ellen számos oktatási szakember is felszólalt a sajtóban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében

2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.

2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld

Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában

Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.

2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld

Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek

Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.