Hírek
2013. Március 16. 11:40, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Rekordmértékű radioaktív anyagot mutattak ki egy fukusimai halban
Rekordmértékű, kilogrammonkénti 740 ezer becquereles koncentrációjú radioaktív céziumot mutattak ki egy Fukusima közelében fogott halban több mint két évvel az ott bekövetkezett atomerőmű-balesetet követően - közölte szombaton a létesítményt üzemeltető TEPCO cég. A vállalatot szombati hírek szerint amerikai katonák perlik.
A halban kimutatott káros anyag mértéke a japán kormány által megállapított egészségügyi határérték 7400-szorosa. Az adat egyben azt is jelzi, hogy több mint két évvel a fukusimai erőműbaleset után is súlyos a környező vizek szennyezettsége.
A félkilós halat a leszerelés alatt álló Fukusima-1 erőmű kikötőjében, a létesítmény hűtővíz-beömlőjének közelében fogták.
A cég korábban egy hálót helyezett el a kikötő kijáratához, hogy a radioaktív anyagokkal beszennyezett halak ne tudjanak kijutni a nyílt tengerre. A helyi halászok több mint két éve nem használják a környező vizeket, miután az erőműből korábban rengeteg radioaktív víz folyt el.
Szombati japán sajtóhírek szerint már 126 amerikai katonák perli a TEPCO-t, kétmilliárd dolláros kártérítést követelve a cégtől. A fukusimai katasztrófa következményeinek eltakarításában segédkező katonák azt állítják, hogy a cég félrevezette őket a művelet potenciális veszélyeivel kapcsolatban.
A pert még tavaly decemberben kilenc katona indította meg egy kaliforniai bíróságon, de a baleset évfordulóját követően további 17-en már csatlakoztak a csoportos keresethez, további 100 felperes csatlakozása pedig folyamatban van.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.