Városlista
2025. december 22, hétfő - Zéno

Hírek

2012. Szeptember 09. 11:32, vasárnap | Sport
Forrás: MTI

Paralimpia 2012 - A kapitány elégedett az úszókkal

Paralimpia 2012 - A kapitány elégedett az úszókkal

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szakvezetője elégedetten értékelte a csapat szereplését a londoni paralimpián.

"Négy évvel ezelőtt Pekingben öt érmet szereztek úszóink, most hatot, ráadásul az idei érmek fényesebbek, hiszen egy arannyal, három ezüsttel és két bronzzal zártunk, az előző paralimpián egy aranyunk és négy bronzunk volt - jelentette ki a Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a kapitány. - Több mint húsz számban voltunk döntősök, ami óriási szó, nemcsak a dobogósok tettek ki magukért, rengeteg kiváló eredménynek, egyéni csúcsnak örülhettünk."

A csapat legeredményesebb versenyzői, a három érmet szerzett Sors Tamás (egy-egy arany, ezüst és bronz), illetve Tóth Tamás (két ezüst) voltak. Sós Csaba elmondta, esetükben nem tart attól, hogy "elszállnak" a sikertől.
"Két világklasszisról, profi felfogású sportolóról van szó - szögezte le a szakember. - Mindketten felsőoktatási intézményben tanulnak, helyén tudják kezelni az elért eredményeiket. Mivel nagyon fiatal emberekről van szó, az is normális, hogy az elmúlt hónapok kemény felkészülése után most elengedik magukat egy kicsit. Én is azt mondom, hogy élvezzék ki a sikerek minden pillanatát, megdolgoztak ezért, most egy ideig nem kell, hogy a gondolataik csak az úszás körül forogjanak. Viszont abban is biztos vagyok, hogy amikor elkezdődik a felkészülés a következő feladatra, akkor Tamásék ugyanolyan profin és alázatosan fognak dolgozni, ahogy eddig is tették."
A magyar úszócsapat legcsalódottabb tagja Illés Fanni volt, aki húszévesen azt sem tartja kizártnak, hogy abbahagyja az úszást, legalábbis erről beszélt utolsó londoni száma, a 100 m gyors után.
"Nem beszéltünk még egymással a folytatásról, de mindenképpen azt javaslom majd Fanninak, hogy ne kapkodjon el semmit - mondta Sós Csaba. - Nem Londonban és nem most azonnal kell döntenie a folytatásról, hanem otthon, amikor mindent nyugodtan átgondolt. Úgy érzem, talán túl nagy terhet rakott a saját vállára azzal, hogy az éremszerzést tűzte ki maga elé célul. Megértem az elkeseredettségét, de ősszel Budapesten tanul tovább, rengeteg új impulzus éri. Elképzelhetőnek tartom, hogy tart egy kis szünetet, de bízom benne, hogy nem vonul végleg vissza. Fanni komoly értéke a sportágnak."

Címkék: Paralimpia 2012

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr

A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.

2025. December 20. 10:04, szombat | Sport

Premier League - Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

2025. December 20. 09:47, szombat | Sport

Labdarúgó NB I - Győzött Miskolcon és élre állt az FTC

A címvédő Ferencváros 1-0-ra győzött a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I 18. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

2025. December 19. 07:34, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Dárdai Pál lett az Újpest FC sportigazgatója

A korábbi szövetségi kapitány Dárdai Pált nevezték ki csütörtökön az Újpest FC labdarúgócsapatának sportigazgatójává.