Hírek
2013. Augusztus 05. 13:09, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
O.Z.O.R.A. fesztivál - Szervezők: nem kapott engedélyt a rendezvény
Nem kaptak engedélyt a rendezvény megtartására az O.Z.O.R.A. fesztivál szervezői - erről a fesztivál művészeti szervezője tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Tóth András az illetékes jegyző által hozott határozat tartalmáról nem tudott bővebb tájékoztatást adni, mert azt a szervező kolléga "jelen pillanatban veszi át a jegyzőtől".
Kardos Tamás körjegyző hétfőn az MTI megkeresésére megismételte pénteki nyilatkozatát, miszerint csak akkor adhatja ki az engedélyt - és csak az érintetteknek -, ha minden szakhatóság hozzájárulása megvan. A fesztivál művészeti vezetője által említett határozat tartalmáról nem nyilatkozott.
A jegyző korábban azt is elmondta, hogy ha a rendezvényt valamelyik szakhatóság nem engedélyezi, akkor a jegyző sem teheti ezt meg.
A fesztivál szervezője a Hír TV-nek nyilatkozva érthetetlennek nevezte a döntést, és azt mondta: a jegyzői határozat felülvizsgálata érdekében az illetékes kormányhivatalhoz fordul. Elmondta, hogy kérelmüket már május 6-án benyújtották, így ha a hatóságok jelezték volna, hogy hiányosságot tapasztaltak, pótolhatták volna. Hozzátette továbbá, hogy a többi hatóságtól megkapták az engedélyt, csak a rendőrségtől nem.
Az 1999-es napfogyatkozás idején a Tolna megyei Ozorához közeli, Fejér megyei Dádpusztán tartották az első fesztivált, amelyet 2005 óta minden évben megrendeztek O.Z.O.R.A. néven.
Az O.Z.O.R.A fesztivál hivatalos programja augusztus 6-tól 11-éig tart a rendezvény honlapja szerint, azonban a résztvevők már a hétvégén elkezdtek gyülekezni a fesztivál területén.
A fesztivál szervezői szombat hajnalban azt közölték az MTI-vel, hogy a sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva az O.Z.O.R.A. fesztivál megtartását nem támogatja. Jelezték azt is, hogy minderről őket nem értesítették, a hírt a terület tulajdonosa a jegyzői hivatalban tudta meg, amikor péntek délután élt iratbetekintési jogával.
A rendőrség szombattól fokozott ellenőrzést rendelt el a sárbogrdi rendőrkapitányság illetékességi területén. Több kábítószer-fogyasztót - hat francia és egy német állampolgárt - előállítottak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.