Hírek
2015. Január 30. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Oroszország kilépését fontolgatja az Európa Tanácsból

Oroszország úgy döntött, hogy az év végéig nem vesz részt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) munkájában, és fontolóra veszi kilépését az Európa Tanácsból, miután a közgyűlés határozata értelmében az orosz küldöttség az áprilisi ülésszakig semmiképpen nem élhet szavazati jogával - jelentette be Alekszej Puskov, a duma külügyi bizottságának elnöke.
Puskov az ETPK szerda esti döntésére reagálva közölte azt is, hogy Moszkva megszakít mindenfajta hivatalos kapcsolatot a szervezettel, amelynek képviselői, megfigyelői nem látogathatnak Oroszországba. Így nem lesz lehetőségük kapcsolatba lépni Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanővel sem, aki a kelet-ukrajnai harcok idején esett a szakadárok fogságába, és most orosz börtönben van.
Az ET közgyűlése határozatában felszólította Oroszországot, hogy 24 órán belül engedje szabadon Szavcsenkót, aki ukrán parlamenti képviselő, és egyben tagja az ETPK-ba delegált ukrán parlamenti küldöttségnek.
Az ETPK az orosz delegáció tagjainak jogállását illetően szerda este úgy döntött, hogy megbízólevelüket továbbra is elfogadja, ám az orosz képviselők nem szavazhatnak és nem kaphatnak vezető funkciót a közgyűlés testületeiben, nem lehetnek tagjai az ETPK által kiküldött delegációknak, nem kaphatnak szerepet az ET választási megfigyelőjeként, sem a parlamenti közgyűlés jelentéstevőjeként. A közgyűlés szerint az oroszokkal a párbeszédet a súlyos ukrajnai válság és az abban játszott orosz szerep mellett is fenn kell tartani, de egyúttal jelezni kell, hogy Európa elítéli a nemzetközi jog súlyos, folyamatos megsértését.
Az ETPK az áprilisi ülésszakon akar visszatérni az orosz képviselők szavazati jogának a kérdésére. Ezt a jogukat akkor hajlandó visszaállítani - olvasható az állásfoglalásban -, ha Oroszország 'értékelhető mértékben' előrehalad a vele szemben megfogalmazott közgyűlési követelmények teljesítésében.
A parlamenti közgyűlés újólag elítélte a Krím jogellenes orosz bekebelezését, valamint azt, hogy Kelet-Ukrajnában - egyebek közt álcázott katonai tevékenységgel és a szakadároknak juttatott fegyverekkel - a válság kiterjedéséhez járul hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld
A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből