Hírek
2013. Augusztus 19. 23:27, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Orbán: a kormány támogatja a székesfehérvári fűtőerőmű visszavásárlását

A kormány erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatja a korábban privatizált székesfehérvári erőmű állami költségvetési forrásból történő visszavásárlását - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Szent István emlékév alkalmából Székesfehérváron tartott kormányülésen.
A kormányfő a Fejér megyei városban tartott tanácskozáson Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester tájékoztatóját követően közölte: a kabinet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezetésével tárgyalásokat kezdeményez a településsel a felszámolás alatt álló erőmű visszavásárlási összegének megállapítására.
Orbán Viktor a fűtőerőművel kapcsolatban megjegyezte: szélesebb kormányzati szándék, hogy a közfeladatokat köztulajdonú cégek végezzék. A korábban privatizált székesfehérvári cég, amely jelenleg felszámolás alatt áll, „régi seb a város testén”. A visszavásárlása indokolt, de „mereven eltanácsoljuk” az önkormányzatot attól a szándéktól, hogy ehhez újabb hiteleket vegyen fel – mondta.
A miniszterelnök szólt arról is, hamarosan közbeszerzési döntés várható a Székesfehérvárt elkerülő út építésének folytatásáról. Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár a 8-as főút elkerülőjéről elmondta: tízmilliárd forintos nagyságrendű beruházás, amelynek közbeszerzési eljárása szerdán zárul. A teljes egészében uniós forrásból megvalósuló fejlesztés esetében az idei év végén, de legkésőbb jövő év elején átadhatják a munkaterületet. A kivitelezés másfél évet vesz igénybe – tette hozzá.
Orbán Viktor szavaiból kiderült az is, hogy a Szent György kórház megkapja a korábban már megítélt 7,5 milliárd forintos fejlesztési támogatást és segítséget kap működési adósságának megszüntetésére. Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszter hozzátette: az intézmény "komoly adósságokat görget maga előtt", amelyek az új kapacitáselosztások és az ezzel járó 4-5 százalékkal növekvő kapacitásfinanszírozás segítségével folyamatosan csökkenthetők lesznek.
A kormány bizottságot állít fel annak meghatározására, "milyen nagy ívű vállalásokat" tehet az ország a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen az Aranybulla elfogadásának nyolcszázadik (2022), illetve Szent István király halálának ezeréves évfordulójára (2038) - fejtette ki a miniszterelnök. Szerinte az új emlékhely fontosságát az adja, hogy a helyiek által továbbra is csak Romkertnek nevezett területen található Szent István sírja, majd több más későbbi magyar királyt is itt koronáztak meg és temettek el.
A miniszterelnök emellett szólt arról is, hogy a város terveket készít egy új többfunkciós jégcsarnok megépítéséről, valamint a Sóstói Stadion fejlesztésének "lehető leggyorsabb kivitelezéséről".
Cser-Palkovics András elmondta, hogy az él-, az utánpótlás- és a tömegsport számára van egy ideiglenes használatba vételi engedéllyel rendelkező jégcsarnoka a városnak. Ebben az osztrák ligában szereplő felnőtt csapat mellett több száz iskolás tanul korcsolyázni, valamint 700 gyerek jégkorongozni. A csarnok már nem fejleszthető tovább, ezért a városnak szüksége lenne egy többfunkciós, 5-6 ezer fő befogadására alkalmas létesítményre. A konkrét tervek az év végig elkészülhetnek – mondta.
A város polgármestere a Sóstói Stadion fejlesztéséről szólva azt mondta, a még fel nem újított lelátórészek bontását érdemes lenne már a tervezési szakaszban elkezdeni, így számításaik szerint a közbeszerzési eljárásokat követően a jövő év közepén kezdődhetnek meg az építési munkálatok.
A kormányülésen Orbán Viktor azt kérte, hogy január végéig szülessen döntés egy önálló műszaki felsőoktatási intézmény alapításáról, mert a városban jelentős aggodalom van amiatt, hogy elveszítik a Nyugat-magyarországi Egyetem geoinformatikai karát. Balog Zoltán erre válaszolva közölte: jelenleg mintegy ezer fiatal tanul Székesfehérváron kihelyezett egyetemi vagy főiskolai képzés keretében. A gazdaság igényei alapján szükség van műszaki képzésre és nincs akadálya annak, hogy a geoinformatikai képzés egy önálló székesfehérvári főiskolán kapjon helyet – tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.
2025. Szeptember 12. 07:22, péntek | Belföld
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén, de vasárnap ismét csapadék érkezik
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak.
2025. Szeptember 12. 07:20, péntek | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Abu-Dzabiban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra érkezett Abu-Dzabiba, ahol a pénteki napon tárgyalást folytat Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését