Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2015. Január 04. 10:31, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

Opten: több mint 41 ezer cég szűnt meg tavaly

Opten: több mint 41 ezer cég szűnt meg tavaly

Több mint 41 ezer cég szűnt meg Magyarországon tavaly, csaknem 25 százalékkal több mint 2013-ban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel.

Az Opten 2015-ben a tavalyinál még több, 45 ezer törléssel és a cégalapítások szinten maradásával, mintegy 30 ezer cég alapításával számol.
2014-ben az Opten szerint a cégjogi és gazdasági folyamatok együttesen okozták a rekordszámú cégtörlést. Míg a megszűnt cégek száma nőtt tavaly, kevesebb - 30 ezer - céget alapítottak, így egy év alatt összesen 11 ezerrel csökkent a működő cégek száma az országban.
A cégek számának csökkenése önmagában nem jelent problémát, hiszen számos szigorító intézkedés született a cégjogi környezetben és a jogalkotók nem titkolt célja a gazdaság "szürke zónájának" leépítése volt - vélekedik a közleményben Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a magas fluktuáció problémát jelent.
A szakember szerint ugyanakkor a 30 ezres éves cégalapítási szám még így is "irreálisan magas egy 10 milliós országban". A helyzetet tovább színesíti, hogy az újonnan alapított cégek jelentős része korábbi vállalatokhoz kapcsolható, ami azt jelzi, hogy továbbra is sokan próbálnak "tiszta lappal" új céget alapítani, és korábbi vállalkozásukat - sokszor tartozásokkal együtt - hátrahagyni - hívja fel a figyelmet a közleményben Tóth Tamás.
Tavaly továbbra is a felszámolás volt a vezető cégtörlési ok, de aránya az összes törlési ok között 40 százalék alá csökkent. Ezzel párhuzamosan a végelszámolással megszűnő cégek száma a 2011-es 4300-ról 2014-ben 7000-re emelkedett, a cégbíróság által indított kényszertörlések száma pedig a tavalyi 15 ezerről 30 ezer fölé ugrott.
A kényszertörlések gyarapodása miatt a felszámolások száma is emelkedett: a 2013-as rekord alacsony felszámolást hozó év után tavaly 32 százalékkal 18 ezerre emelkedett az ilyen eljárások száma.
Az Opten cégfluktuációs indexe (CFI), - amely egy adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez - 2014-ben a csökkenő cégalapítási szám ellenére 13 százalék fölé emelkedett. Megyei bontásban tavaly a legstabilabb megyék közé tartozott Pest (Budapest nélkül), Tolna és Vas megye, a legnagyobb fluktuáció pedig Fejér, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben volt. Ágazati kitekintésben továbbra is a infokommunikációs szektor valamint a kutató, tanácsadó cégek voltak stabilak, míg a kiemelkedően magas fluktuáció volt az építőiparban és a vendéglátásban - írja az Opten.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák

2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld

Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban

A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének

2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld

Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója

A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására

2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld

NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é

Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása