Városlista
2025. június 19, csütörtök - Gyárfás

Hírek

2014. Március 28. 05:00, péntek | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Nőtt tavaly a kivégzések száma

Nőtt tavaly a kivégzések száma

Ugrásszerűen nőtt tavaly a végrehajtott halálos ítéletek száma, elsősorban a több száz iráni és iraki kivégzés miatt, de a halálbüntetés hosszabb időtávot tekintve egyértelműen visszaszorulóban van - áll az Amnesty International (AI) által e büntetési formáról összeállított, csütörtökön Londonban kiadott éves világjelentésben.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely évtizedek óta küzd a halálbüntetés globális eltörléséért, 70 oldalas idei összefoglalójában kimutatta, hogy Kínát nem számítva legalább 778 elítéltet végeztek ki 2013-ban világszerte. Egy évvel korábban 682 kivégzés jutott az AI szakértőinek tudomására. A csütörtöki jelentés szerint a tavaly ismertté vált kivégzések közül legalább 369-et Iránban és legalább 169-et Irakban hajtottak végre. Ezzel e két ország a második és a harmadik helyre került a legtöbb halálos ítéletet végrehajtó államok sorában, a listát vezető Kína mögött.

Az Amnesty International a csütörtökön ismertetett világjelentésben közölte, hogy a tavaly végrehajtott halálos ítéletek általa dokumentált száma szándékosan nem tartalmazza a Kínában kivégzettekét, amely a szervezet szerint 'több ezer' lehetett.Az emberi jogi csoport felidézte, hogy már 2009-ben beszüntette a becslések közlését a Kínában végrehajtott halálos ítéletek számáról, mivel a kínai hatóságok ezt továbbra is államtitokként kezelik, és a megbízható adatok hiánya nem teszi lehetővé, hogy az AI hiteles minimumszámot közöljön a kínai kivégzésekről.

A rendelkezésre álló információk azonban erőteljesen arra utalnak, hogy Kínában sokkal több kivégzést hajtanak végre, mint a világ többi országában együtt - áll a jelentésben. Az Amnesty International adatai szerint tavaly 22 országban történtek kivégzések; egy évvel korábban a szervezet 21 olyan országról tudott, amelyekben halálos ítéleteket hajtottak végre. 'Ezeknek az értelmetlen, államilag támogatott gyilkosságoknak a hatalmas többségéért alig néhány ország felelős, és ezek nem tudják semmissé tenni a halálbüntetés eltörlésében eddig elért előrelépést' - fogalmaz a jelentéshez fűzött kommentárjában Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára.

A csütörtöki világjelentés szerint a tavaly tapasztalt visszalépés ellenére az elmúlt két évtizedben folyamatosan csökken a halálbüntetéseket végrehajtó országok száma. Húsz éve 37 országban alkalmazták aktívan a halálbüntetést, tíz éve már csak 25-ben, és innen csökkent tovább a tavalyi 22-re a kivégzéseket végrehajtó országok száma az egy évvel korábbihoz mért emelkedés ellenére is - hangsúlyozza az elemzés.

Az Amnesty International adatai szerint mindössze kilenc olyan ország van a világon, amely az elmúlt öt év mindegyikében kivégzéseket hajtott végre.

Az Egyesült Államok továbbra is az amerikai földrész egyetlen országa, ahol még mindig alkalmazzák a halálbüntetést, Maryland lett ugyanakkor a 18. olyan szövetségi állam, amelyben formálisan eltörölték a halálbüntetést. Amerikában tavaly 39 elítéltet végeztek ki, néggyel kevesebbet, mint 2012-ben. A halálos ítéletek 41 százalékát Texasban hajtották végre - áll az Amnesty International csütörtöki átfogó elemzésében.

A szervezet szerint Európában és Közép-Ázsiában 2009 óta először egyetlen kivégzés sem volt. Európában egyedül Fehéroroszország büntető törvénykönyvében szerepelt még tavaly is a halálbüntetés lehetősége, de 2013-ban ebben az országban sem végeztek ki senkit - áll a jelentésben.

A világ nyolc vezető ipari hatalma alkotta országcsoport (G8) tagjai közül kettő, az Egyesült Államok és Japán alkalmazza továbbra is a halálbüntetést, ugyanakkor az ENSZ 193 tagállama közül tavaly már 173-ban nem hajtottak végre halálos ítéleteket - hangsúlyozza az Amnesty International.Salil Shetty főtitkár szerint a hosszú távú folyamat egyértelmű: a halálbüntetés a múlt részévé válik.

Az Amnesty International vezetője a csütörtöki világjelentésben felszólította azokat az országokat, amelyek 'még mindig gyilkosságokat hajtanak végre az igazságszolgáltatás nevében', hogy azonnali hatállyal hirdessenek moratóriumot a halálbüntetések végrehajtására, és vegyék fontolóra e büntetési forma eltörlését.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 19. 07:07, csütörtök | Külföld

Donald Trump végső ultimátumnak nevezte az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról

\"Végső ultimátumnak\" nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 16. 07:13, hétfő | Külföld

Netanjahu: izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével

Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével – jelentette be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy amerikai médiumnak adott interjúban.

2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Külföld

Donald Trump: nagyrészt Iránról, kisebb részt Ukrajnáról szólt a szombati telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump szerint elsősorban az Irán körül kialakult helyzetről, és kisebb részt Ukrajnáról szólt Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton folytatott telefonbeszélgetése - ezt az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közölte.