Városlista
2025. július 28, hétfő - Szabolcs

Hírek

2014. Augusztus 28. 09:12, csütörtök | Külföld
Forrás: MTI

Norvég alapok - Norvég miniszter: Magyarország a múltba tart

Norvég alapok - Norvég miniszter: Magyarország a múltba tart

Magyarország útja vissza a múltba címmel közölt olvasói levelet csütörtökön a Financial Times európai kiadása Vidar Helgesentől, Norvégia európai ügyekkel foglalkozó miniszterétől.

A politikus úgy véli: a magyar kormány hátat fordít a Nyugatnak 25 évvel azután, hogy Magyarország megnyitotta határait Nyugat felé, és mozgásba lendítette Európa újraegyesítését. Helgesen szerint Orbán Viktor "szellemi vaskupolával" védené ki a külföldi befolyást, szakítani akar a nyugati dogmákkal és ideológiákkal, s illiberális államot szeretne létrehozni.
A miniszter külön kiemeli, hogy a miniszterelnök éppen akkor említette példaként a szerinte sikeres Oroszországot, miközben az EU a szankciókat készítette elő Moszkva ellen Ukrajna szuverenitásának megsértéséért.
Helgesen úgy látja: az illiberális állam kiépítése Magyarországon jó ideje tart, ennek jelének tartja azt is, hogy 2010-es hatalomra kerülése óta a kormány lecserélte az igazságszolgáltatás vezetőit, múzeumok és színházak igazgatóit, szigorúbban ellenőrzi a sajtót, valamint megváltoztatta a választási rendszert, továbbá idén "támadást indított a civil szervezetek ellen".
Helgesen felidézi, hogy Orbán Viktor azzal vádolta meg Norvégiát, hogy saját érdekeinek érvényesítése érdekében támogat politikai aktivistákat Magyarországon. A tárcavezető kijelenti: Magyarország megsérti a norvég alapokról szóló megállapodást, amelynek legnagyobb haszonélvezője maga a kormány, ezért a civil szervezetek támogatását folytatják ugyan, de a kormánynak szánt pénzek folyósítását felfüggesztették.
Vidar Helgesen tudatja: Norvégia nem tagja ugyan az EU-nak, de mélyen elkötelezett az európai integráció értékei mellett, amelyeket szerinte most éppen egy olyan állam kérdőjelez meg, amely tagja az EU-nak, és tetemes uniós támogatásban részesül.
"Éppen ezért értetlenül állok előtte és csalódott vagyok, hogy az uniós intézmények jobbára semmilyen választ sem adtak erre" - írja Helgesen, aki úgy véli, hogy a berlini fal leomlásának 25. évfordulóján az Európai Uniónak félreérthetetlenül meg kellene mutatnia, nem tűri, hogy határain belül jöjjön létre újra egy illiberális állam.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 25. 07:42, péntek | Külföld

Az amerikai kormány felfüggeszti részvételét a gázai tűzszünetről szóló tárgyalásokon

Az amerikai kormány felfüggeszti részvételét a gázai tűzszünetről szóló tárgyalásokon és hazarendeli az Egyesült Államok delegációját a Dohában zajló egyeztetésekről - jelentette be Steve Witkoff különleges elnöki megbízott.

2025. Július 24. 07:32, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Kijev azonnali és teljeskörű tűszünetet fog követelni az orosz féltől az isztambuli tárgyaláson

Azonnali és teljeskörű tűzszünethez fog ragaszkodni az ukrán küldöttség az orosz féllel szerdán tartandó újabb isztambuli tárgyalási fordulón - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Facebook-oldalán.

2025. Július 23. 07:32, szerda | Külföld

Donald Trump szerint a nem túl távoli jövőben létrejöhet látogatása Pekingbe

Donald Trump szerint a \"nem túl távoli jövőben\" létrejöhet látogatása Pekingbe, eleget téve Hszi Csin-ping kínai elnök meghívásának