Hírek
2013. Október 06. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Nobel-díj - Fizikai Nobel a Higgs-bozonért, a vas alapú szupravezetőért vagy az exobolygókért?

Az isteni részecskeként emlegetett bozon létezésének elméleti megalapozása, a vas alapú szupravezető, illetve bolygókutatás érdemelheti ki idén a fizikai Nobel-díjat a Reuters Thomson médiavállalat elemzőcsoportja által hagyományosan minden évben közzétett és gyakorta helytállónak bizonyuló esélylatolgatása szerint.
A többi részecske tömegéért felelős bozon létezését 1964-ben több tanulmányban összesen hat tudós jósolta meg - közülük még öten vannak életben -, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben, a CERN-ben pedig több ezren dolgoztak azon, hogy a nagy hadronütköztető (LHC) segítségével bizonyítsák a fizika standard modellje utolsó hiányzó építőkövének létét. (A részecskefizika standard modellje az elektromágneses, a gyenge és az erős kölcsönhatást együttesen leíró kvantumtérelmélet.)
Alfred Nobel végakarata azonban kiköti, hogy a díjat legfeljebb hárman kaphatják meg egy évben, a Thomson Reuters pedig különböző tényezőket számításba véve arra jutott, hogy Peter Higgs - akiről a bozont elnevezték - és Francois Englert lehet a díjazott.
Higgs neve már felbukkant az esélylatolgatásokban tavaly is, miután a CERN 2012 júliusában bejelentette, hogy nagy bizonyossággal megtalálta a bozont. Az előzetes adatok ugyanakkor megerősítésre szorultak, ez pedig csak idén tavasszal történt meg. A kísérleti igazolás azonban még mindig nem befejezett.
Épp ezért vélik úgy többen is, hogy nem Higgs és Englert kapja a Nobel-díjat idén. Bár volt már rá példa, elméleti munkáért nem szokás Nobel-díjat adni. A brit és a belga tudós azonban az elméleti konstrukcióban alkotott nagyot - mondta az MTI-nek Liliom Károly, az MTA TTK tudományos főmunkatársa. Bármilyen meggyőző is az, hogy az LHC nagy detektorai, az ATLAS és a CMS egybehangzó eredményeket hoztak, maguk a fizikusok nem tekintik teljesen lezártnak a bizonyítást - fűzte hozzá. Mint mondta, túl fontos kérdés ez ahhoz, hogy a pozitívnak tűnő eredmények alapján kijelentsék, lezárt ügyről van szó.
Az "isteni részecske" utáni hajtóvadászatot az utóbbi években a közvélemény is nagy figyelemmel kísérte, Liliom Károly azonban nem tartja valószínűnek, hogy a döntőbizottságot ez befolyásolja.
"Nyilvánvalóan nagyon fontos felfedezés, mert általa kiteljesedik az elméleti fizika egy fejezete, a gravitáción kívül az alapvető kölcsönhatások fölépülésének, ebből adódóan a világunkat alkotó részecskék tulajdonságainak a megmagyarázása. Fontos kihatásai vannak, de azt gondolom, még korai a díj odaítélése. De lehet, hogy tévedek" - fogalmazott a fizikus.
A vas alapú szupravezetőről - Hoszono Hideo felfedezéséről - szólva emlékeztetett arra, hogy korábban úgy gondolták, a vas nem alkalmas szupravezetőnek, mert ferromágnessége akadályozza a szupravezetést megvalósító Fermi-párok kialakulását. A ferromágneses szupravezető anyagok felfedezése egyfajta hidat képez a hagyományos alacsony hőmérsékletű és az 1986-ban felfedezett magas hőmérsékletű szupravezetők között.
"Az, hogy vas alapú szupravezetőt találtak, rendkívül bíztató, fontos dolog a további fejlesztésekhez. A vas alapú szupravezetők néhány tulajdonsága előnyös lehet egyes alkalmazásokhoz, ráadásul a magas hőmérsékletű szupravezetés új elméletének kidolgozását is inspirálhatja" - mondta Liliom Károly.
Talán épp az elvi áttörés hiányozhat a Naprendszeren kívüli első bolygók felfedezése esetében. Ezen a területen inkább technikai áttörésről van szó. "Az extraszoláris bolygók (exobolygók) esetében senki nem haladott meg semmilyen korábbi elképzelést, csak végre lettek olyan technikák, amelyekkel igazolták a korábbi feltételezéseket és kezdeti méréseket" - vélekedett Liliom Károly.
Geoffrey W. Marcy, Michael Mayor és Didier Queloz a radiális-sebesség változás mérésével azonosították az első fősorozatbeli - a Naphoz hasonló - csillag körül keringő bolygó létét. "2009-ben a Kepler űrtávcsővel felküldték azt a fotodetektor-rendszert, amely rendkívüli pontosságú adatokat gyűjt egyszerre 170 ezer csillagról, és amely a fedési módszerrel máris sok új exobolygót fedezett fel.
"Igazolódni látszik a csillagászok elképzelése arról, hogy a magányos csillag inkább kivétel: vagy csillagpárja vagy bolygói vannak. Természetesen a napunkhoz hasonló csillagok bolygóinak felfedezése új távlatokat nyit meg a bolygókeletkezés jobb megértése felé és óriási eszmei jelentősége van a földön kívüli élet lehetősége szempontjából."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.
2025. Július 11. 09:11, péntek | Belföld
Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Július 11. 09:07, péntek | Belföld
Orbán Viktor: az Audi számunkra szívügy
Az Audi számunkra szívügy - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német óriásvállalat győri járműgyárának csütörtöki termelésindító ünnepségén.
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.