Hírek
2014. Augusztus 23. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Mégis folytatódhat az iskolai papírgyűjtés

A kormány az ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papírgyűjtést - írta a Népszabadság. A lap pénteki számában idézik a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatását, e szerint a jogszabály-módosítás előkészítés alatt áll.
A FM levele kitér arra, hogy az iskolai papírgyűjtésnek pótolhatatlan szerepe van a szemléletformálásban, és a kormánynak nem áll szándékában, hogy elvegye a gyerekektől ezt az élményt, illetve az iskoláktól az ebből származó bevételt.
Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a papírhulladék gyűjtése már 14 éve engedélyhez kötött, e tekintetben nem hozott változást a 2012-ben életbe lépett, hulladékról szóló törvény. 'Ennek ellenére a 14 év alatt egyetlen kormány, így az Orbán-kormány sem akadályozta az iskolai papírgyűjtést' - áll az FM levelében.
A lap emlékeztet arra, hogy korábban a tárca még úgy nyilatkozott, hogy a 2015-től változó uniós és magyar előírások szerint a külön gyűjtött papírhulladékot ingyenesen át kell adni a közszolgáltatónak. Ez az előírás sokak szerint az iskolai papírgyűjtés végét jelentette volna, mert így az iskolák nem jutnának bevételhez a gyűjtésből.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 07:53, hétfő | Belföld
Magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására
A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében.
2025. Július 28. 07:52, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek
Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből
2025. Július 27. 09:09, vasárnap | Belföld
MÁV: felsővezeték-szakadás miatt hosszabb a menetidő a győri fővonalon
Letörött a Budapestről Bécsbe tartó Semmelweis EC mozdonyának áramszedője, a vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállítják át másik vonatra.