Hírek
2013. December 08. 19:16, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Meghiúsult a Trianon-emlékmű avatása Adán
Meghiúsult a Délvidék első Trianon-emlékművének avatása vasárnap Adán, a római katolikus temető kápolnája mellett emelt emlékmű talapzatát ugyanis ismeretlenek az ünnepség előtt elbontották.
Rusai József, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) adai községi szervezetének elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta, az avatás előtt, vasárnap kora délután szembesültek azzal, hogy ismeretlenek szombaton délután vagy vasárnap reggel elvitték a magánadományokból, egyházi területen állított emlékmű talapzatát.
Az elnök hozzátette, szeretnék az emlékművet a közeljövőben a tervezett helyén fölállítani.
László Bálint, az MRM elnöke közölte, a párt az emlékmű állításáról megállapodott a katolikus egyházzal, és az avatási ünnepséget is bejelentette a rendőrségnél, és az tudomásul vette.
Az adai plébános azonban a helyi építésügyi hatóságtól kapott egy határozatot, amely egynapos határidővel elrendeli az emlékmű bontását. Ezt a lépést a település magyar nemzetiségű polgármestere kezdeményezte hivatalból. A dokumentum szerint bár tizenöt napon belül lehetőség van fellebbezésre, ez a végrehajtásra nincs halasztó hatállyal.
Mivel a magántulajdonból emelt emlékmű magánterületről tűnt el, a párt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz - mondta László Bálint.
Szávay István magyar országgyűlési képviselő, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke hangsúlyozta, az emlékmű egyszerre mementója annak a tragédiának, amely a nemzettel 1920-ban történt, ugyanakkor jelképezi azt is, hogy ennek ellenére megmaradt az itteni magyarság, összetart, van hite és jövője is.
A képviselő jogi és erkölcsi szempontból is elfogadhatatlannak tartja a történteket. A politikus elmondta, a Jobbik szeretné, ha mielőbb tisztázódnának az eset körülményei. Ha bebizonyosodik, hogy jogszerűtlen volt a bontásról szóló határozat, a párt elvárja a magyar kormánytól, világosan adjon hangot tiltakozásának.
Szávay István közölte, a Jobbik magára vállalja az emlékmű újraállításának költségeit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Az Európai Unió enyhít a belső égésű motorok forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán
Az Európai Unió enyhített kedden az új gyártású belső égésű motorok - benzin- vagy dízelüzemű autók - forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán, hogy támogassa a nehéz helyzetben lévő európai autóipart.