Hírek
2013. Július 08. 15:56, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Megbírságolták a kolozsvári futballmérkőzésen magyar zászlót felgyújtó fiatalokat
A Kolozs megyei törvényszéki ügyészség 1400 lej (közel százezer forint) bírságot rótt ki azokra a fiatalokra, akik egy márciusi kolozsvári futballmérkőzésen felgyújtották a magyar zászlót - közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára üdvözölte a döntést, hiszen - mint fogalmazott - "az ügyészség elismerte: a zászlóégetők hibáztak azáltal, hogy nyíltan diszkriminációra uszítottak, és magyarellenes, szélsőséges magatartást tanúsítottak".
A főtitkár szerint a zászlóégetés a romániai magyar közösséget is sértette, hiszen a piros-fehér-zöld a romániai magyaroknak is a nemzeti szimbóluma. "Nincs szándékunkban fellebbezni a döntés ellen, az ügyészség határozatát elfogadtuk, hiszen ez erkölcsi elégtételt szolgáltat közösségünk számára" - közölte a főtitkár.
Kovács Péter az MTI-nek elmondta, az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata tett annak idején feljelentést az ügyészségen és a román labdarúgó szövetségnél is a zászlóégető szurkolók ellen. Ilyen minőségben kaptak tájékoztatást az ügyészség által kirótt bírságról. Hozzátette, a zászlóégetésben részt vett egyik fiatalnak 800 lejt, a másiknak 600 lejt kell kifizetnie.
Kolozsváron március 18-án a helyi CFR és a bukaresti Rapid bajnoki mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolói gyújtották meg a magyar zászlót a nézőtéren. A román élvonalbeli bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgó Liga pénzbírságot szabott ki a Rapidra, a Román Labdarúgó Szövetség pedig bocsánatot kért a magyar szövetségtől.
Az ügyben megszólaló Victor Ponta miniszterelnök a törvény szigorú alkalmazását kérte a román hatóságoktól. A kolozsvári zászlóégetésre utalva a március 26-i, amszterdami Hollandia-Románia világbajnoki selejtezőn a román szurkolók "egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát" szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren. Az RMDSZ emiatti panaszára a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 20 ezer svájci frank bírságot rótt ki a román szövetségre.
Románia és Magyarország azonos selejtezőcsoportból próbál kijutni a 2014-es labdarúgó világbajnokságra. Március 22-én a magyar szurkolók korábbi kihágása miatt a magyar-román világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött kellett lejátszani a budapesti Puskás Ferenc Stadionban. A visszavágót szeptember 6-án rendezik Bukarestben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.