Hírek
2012. December 19. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Még húsz évig biztosan termel a Paksi atomerőmű

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. hivatalosan is megkapta az Országos Atomenergia Hivatal engedélyét, amelynek értelmében – az évek óta sikeresen végzett, az úgynevezett stressz-teszt kapcsán a nemzetközi szervezetek által is elismert biztonságnövelő és fejlesztési program eredményeként – további húsz évig működhet az atomerőmű I. blokkja.
„Fontos és felelősségteljes pillanat ez, azért dolgoztunk az üzemidő-hosszabbítási programon több mint egy évtizeden keresztül, hogy továbbra is biztosítani tudjuk az ország villamosenergia-igényének közel 40 százalékát, mégpedig a legalacsonyabb áron. A ma kiadott engedély ellátás-biztonsági és nemzetgazdasági szempontból is egyaránt kiemelt jelentőséggel bír. Minél több áramot tudunk termelni Pakson, annál kevésbé függünk az importtól, és ha magasabb az általunk olcsón előállított áram részaránya a termelésben, akkor a fogyasztókra, végfelhasználókra is kisebb teher hárul. A Paksi Atomerőmű természetesen a jövőben is azt a biztonsági filozófiát követi, amelynek eredményeként sikeresen helyt álltunk a tavaly lezárult Célzott Biztonsági Felülvizsgálaton is, és amelynek a hatóság mostani engedélyét is köszönhetjük. A majd’ húsz éve zajló, folyamatos biztonságnövelő programnak köszönhetően, a paksi blokkok ma már közel egy teljes generációval modernebbek a nyolcvanas évekbeli, vadonatúj állapotuknál” – mondta Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója.
Az atomerőmű az egyéb, hagyományos erőművekhez képest a legkevésbé környezetterhelő, mivel működése során nem bocsát ki üvegházhatást kiváltó gázokat. Pusztán azzal, hogy az I. blokk tovább üzemelhet, a magyar erdők éves oxigéntermelésének egynegyedét spóroljuk meg évente a következő húsz esztendőben.
Az OAH határozata kimondja, hogy: „A kérelmező rendelkezik a biztonsági funkciót ellátó rendszerelemek, szerkezetek állapotának fenntartását biztosító programmal, és e tevékenységet végzi, így biztosítható az 1. blokk további 20 éves biztonságos üzemeltetése”.
Az atomerőműben 12 éve kezdték el a blokkok üzemidő-hosszabbításának előkészítését, felhasználva a műszaki-tudományos ismereteket, az üzemeltetés tapasztalatait, a mértékadó külföldi ipari gyakorlatot és a nemzetközi szervezetek ajánlásait. Az OAH már a múlt héten, az I. blokk elindításának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen jelezte, hogy pozitívan bírálták el az erőmű üzemidő-hosszabbítási kérelmét.
Az atomerőmű szakemberei a másik három blokk esetében is készülnek már a további működtetéshez szükséges engedélyek megszerzésére. Legközelebb a II. blokk esetében lesz aktuális a hosszabbítás, 2014-ben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.
2025. Szeptember 12. 07:22, péntek | Belföld
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén, de vasárnap ismét csapadék érkezik
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak.
2025. Szeptember 12. 07:20, péntek | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Abu-Dzabiban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra érkezett Abu-Dzabiba, ahol a pénteki napon tárgyalást folytat Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését