Hírek
2020. Augusztus 27. 12:16, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
MÁV: csütörtöktől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek

Öt nappal kiterjesztette a MÁV a szeptemberi havi és első félhavi bérletek érvényességét, és elfogadja a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján a MÁV-Start csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az intézkedés célja a tanév fennakadásmentes indítása, a pénztári várakozási idők csökkentése és az utasok színvonalasabb kiszolgálása.
A vasúttársaság a március 11-én elrendelt veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig még elfogadja a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, de időközben lejárt, hivatalos okmányokat. A 2019/20-as tanévre, vagy a 2019/20-as tanév egy félévére érvényesített diákigazolványokat legfeljebb december közepéig fogadják el - írták.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért a vonatokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása. A vasúttársaság munkatársai az elmúlt hetekben a Készenléti Rendőrséggel, a polgárőrséggel és a vagyonőrökkel közösen több mint kétezer vonaton tartottak szúrópróbaszerű ellenőrzést, és figyelmeztették a maszk nélkül utazókat - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.