Hírek
2012. Október 17. 10:17, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Magyar válogatott - Egervári: azt játszottuk, amit elterveztünk

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a törökök ellen kedd este 3-1-re megnyert világbajnoki selejtezőn az első 20 percet leszámítva sikerült azt játszania a csapatnak, amit előzetesen eltervezett.
A nemzeti együttest 25. alkalommal irányító szakember úgy fogalmazott, játékosai fegyelmezetten futballoztak, zártan védekeztek, s a ritmusváltásoknak köszönhetően voltak háromszor eredményesek a Puskás Ferenc Stadionban.
"Az történt, amit mi akartunk, még azokban a periódusokban is, amikor az ellenfélnél volt többet a labda" - mondta Egervári. "A fordulópontot egyértelműen az egyenlítő gólunk jelentette, annak köszönhetően hamar visszakerültünk a mérkőzésbe."
A kapitány hozzátette, továbbra is hisz abban, hogy a D csoportban lesznek körbeverések, szerinte a "hatpontos" meccseken kell nagyon koncentrálni.
"A csoport élén a hollandok végeznek majd, reményeim szerint százszázalékosan" - fogalmazott Egervári. "Most valóban előnyt tudtunk szerezni riválisainkkal szemben, s örömteli egy futballkultúrában előttünk álló ország csapatát legyőzni."
A kapitány kérdésre válaszolva azt mondta Juhász Rolandról és Dzsudzsák Balázsról, akik sárga lapok miatt nem játszhattak, hogy semmiképpen nem akar lemondani róluk, ugyanis "évek óta meghatározó tagjai a válogatottnak".
Szalai Ádám, aki a kedd esti találkozó második magyar gólját szerezte, úgy nyilatkozott, tudatosan kezdték óvatosabban az összecsapást, az első húsz percben megpróbáltak kivárásra játszani.
"A török gól után nagyon jókor, hamar sikerült egyenlítenünk, ráadásul utána a szünetből is jól jöttünk ki, úgy érkeztünk vissza a pályára, hogy megvolt a kellő önbizalmunk" - fogalmazott a Mainz csatára. "Viszonylag hamar sikerült megszereznünk a második gólt, a harmadik pedig már csak pont volt az i-re."
Korcsmár Zsolt, a norvég Brann védője azt emelte ki, hogy a törökök a szélen igyekeztek megbontani az egyébként jól záró magyar védelmet, ám kevés alkalommal jártak sikerrel.
"Nagyon örülök, hogy ezt a meccset sikerült megnyerni, már csak azért is, mert egymást remekül kisegítve, csapatként diadalmaskodtunk." - mondta.
Az egyenlítő találatot szerző Koman Vladimir azt mondta, nem szabad a csoport többi csapatának eredményeivel foglalkozni, csak a mindig aktuális meccsre érdemes koncentrálni.
"Múltkor is beleestünk abba a hibába, hogy másokat figyeltünk, ezt most jobb lenne elkerülni" - tette hozzá az orosz FK Krasznodar légiósa. "Persze örülünk, hogy a mi szempontunkból kedvező eredmények születtek a többi meccsen, de nekünk a saját játékunkkal kell foglalkozni."
A válogatott csapatkapitánya, Gera Zoltán azt emelte ki, hogy a törökök gólja után igyekeztek feljebb tolni a védekezést, s ennek meg is lett az eredménye, mert a középpályán, jó helyeken sikerült labdákat szerezniük.
"A szünetben a kapitány azt kérte tőlünk, hogy úgy folytassuk, ahogyan a bekapott gól után játszottunk" - mondta a büntetőből eredményes Gera. "Szerencsére ez sikerült, még kétszer betaláltunk, utána pedig már csak a szervezett védekezéssel és zárással voltunk elfoglalva."
Abdullah Avci, a török válogatott szövetségi kapitánya szerint a vezetés megszerzéséig csapata úgy játszott, ahogyan azt eltervezte, sokat birtokolta a labdát.
"Egygólos vezetésnél sajnos egy nagyon +egyszerű+ gólt kaptunk, de a szünetben azt mondtam a játékosaimnak, hogy továbbra is türelmesen kell futballoznunk" - nyilatkozta a szakember. "Ebben a hónapban legalább négy pont megszerzését terveztük, sajnos ebből nulla lett. Ezzel együtt nem gondolom, hogy le kellene mondanom, nem tettünk semmi olyat, ami szégyen vagy bűn lenne."
A magyar csapat legközelebb tavasszal játszik vb-selejtezőt: március 22-én a román válogatottat fogadja, négy nappal később pedig Törökországban lép pályára.
Idén még egy barátságos találkozó vár a válogatottra, novemberben Norvégia ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:29, szerda | Sport
Magyar-portugál - Egygólos vereség Rossi születésnapján
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így a csoport harmadik helyére csúszott vissza.
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként