Városlista
2025. szeptember 13, szombat - Kornél

Hírek

2012. Szeptember 12. 10:07, szerda | Bulvár
Forrás: ujasz.hu

Leégett a Blikk Árpával, a Mokkában is cikizgették

Leégett a Blikk Árpával, a Mokkában is cikizgették

A nagy statiszta karrier.

Nem kellett a Die hard 5. részébe Árpa Attila, mert szinte mindenhonnan kivágták, bár korábban azt mondta, egy igen komoly szerepre szerződtették. Az egyik napilap, a Blikk, három hónapja címlapon hozta, hogy a reality show guru hollywoodi karrierje beindult, és igen fontos feladattal bízták meg az akció filmben. Már-már tényként kellett kezelni, ő lesz az új filmben Bruce Willis ellenlábasa, és ehhez úgy elváltoztatták a külsejét, hogy alig lesz felismerhető. De úgy látszik elváltoztatva sem igazán tudta beverekednie magát a filmtörténetbe, mert szinte semmi nem látszik belőle. A Mokka reggeli adásában töredelmesen vallotta be Vujity Trutykónak, hogy szinte alig látszik a műben, jószerével csak a fülcimpája villan be, de az is hátulról, és azt is csak neje ismerte meg. Azt is sérelmezte, hogy Bruce Willis nem igazán méltatta szóra sem, de talán szólni kellett volna neki, hogy ő nem csupán egy statiszta. A Való Világ „atyja” már korábban is feltűnt néhány hollywoodi produkció villanásnyi mellékszerepében (Max, Csajok Monte Carlóban, Borgiák-sorozat), a Jean-Claude Van Damme-féle Assassination Games-ben állítólag még a fejét is levágták...A Die Hard - Drágább, mint az életed-ről viszont azt állította, színész karrierjének ez lesz az eddigi legjelentősebb jelenése. Mondjuk egy statiszta karrierben…

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 13. 09:25, szombat | Bulvár

Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország

Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben - közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.

2025. Szeptember 11. 07:22, csütörtök | Bulvár

Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza

A Queen egykori legendás énekesének, Freddie Mercurynak szenteli jövő tavasszal megnyíló új időszaki kiállítását a Magyar Zene Háza.

2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár

Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm

Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.

2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár

Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára

Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét