Hírek
2013. Március 29. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Lassan újulnak a számlák
Az E.ON kivételével jelenleg egy energiaszolgáltató számlájának kinézete sem felel meg a Fidesz-kormány által február elején meghatározott, február 19-én hatályba lépett, a számla formai követelményeit tartalmazó új rendeletének – értesült a Népszabadság.
A kabinet hivatalosan a lakosság eligazodását szerette volna segíteni a számlában, de többek között azt is előírta, hogy narancssárga alapon a szolgáltató emelje ki azt az összeget, amit a januári 10 százalékos rezsicsökkentés révén a fogyasztó addig megtakarított. Az energiaszolgáltatók a megjelenéskor már jelezték, hogy nem tudják az összes változást időre átvezetni, és ezt állítólag meg is üzenték az illetékes nemzeti fejlesztési tárcának. Szakértők akkori felvetései szerint gondokat okozhat, hogy a címzés jobbról a bal oldalra kerülne át, ám a Magyar Posta azt nyilatkozta, hogy megoldja a problémát.
Németh Szilárd Fidesz-képviselő ugyanakkor kedden, soros rezsiügyi sajtótájékoztatóján bejelentette: a hozzá eljutott lakossági panaszok felvetették, hogy az Elmű-Émász, illetve a GDF Suez területén esetleg nem változott meg a számla formátuma február 19-ével az előírásoknak megfelelően. Emiatt – az összes energiacégre kiterjesztett – vizsgálatot kezdeményezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál. Amennyiben a „gyanú” beigazolódik, úgy fogyasztóvédelmi bírság kiszabását kezdeményezi.
Az E.ON március első fele óta mind az áram-, mind a gázfogyasztói felé olyan számlát küld, ami teljes mértékben megfelel a friss előírásoknak – tájékoztatta a lapot Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária szóvivője.A többi szolgáltató nyomtatott számlája jelenleg némileg árnyaltabb képet mutat. Az Elmű-Émász több lépcsőben vezeti be a változásokat –mondta Boross Norbert szóvivő. Márciusi számláikban citromsárga kiemeléssel már feltüntetik, hogy a fogyasztó az adott hónapban mennyit takarított meg a tízszázalékos mérsékléssel. E hó végétől a január 1. óta göngyölt szám is megjelenik náluk. Noha a címzés egyelőre nem kerül át a bal oldalra, úgy vélik, a kormányzat legfontosabb igényeit teljesítették. A számlakép – szerintük elsősorban friss EU-szabványokat érvényesítő – második-harmadik oldalának előállítása viszont már komolyabb informatikai fejlesztéseket igényel. Ezt az elkövetkező hónapokra ígérik. Németh Szilárd bejelentésén meglepődtek, mert hozzájuk ilyen irányú fogyasztóvédelmi megkeresés nem érkezett – tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
2025. December 19. 07:33, péntek | Belföld
A NAV közzétette az ünnepek alatti ügyfélfogadás időpontját
2025. December 19. 07:28, péntek | Belföld
Nagy István szerint felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné
Felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné, és azt Ukrajnának adná, emellett az élelmezésbiztonságot is veszélyeztetné - mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookra feltöltött csütörtöki videóüzenetében.