Hírek
2014. Június 02. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
L. Simon: meg kell újítani a vadászati törvényt

Korszerűsítésre szorul a vadászati törvény, meg kell újítani - mondta L. Simon László kormánybiztos szombaton Bőszénfán, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjában tartott megyei vadásznapon újságíróknak.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány olyan jogszabály-módosításokat vitt hajtott végre 2010 és 2014 között, amelyek megkönnyítették a vadászok életét. Ezt a munkát folytatni kell, 2017-ig meg kell újítani a vadászati törvényt, a vadásztársaságok által használt területek hasznosítási joga ugyanis lejár, emellett több területen változtatásra is szükség van. L. Simon László leszögezte: ő azt támogatja, hogy a vadásztársaságok továbbra is rendelkezhessenek a vadászati joggal.
A kormánybiztos szólt arról, hogy a vadhús piaci pozíciójának javítása érdekében növelni kell a külpiacokra kerülő termék feldolgozási szintjét. Ugyanakkor népszerűsíteni kell a vadhús fogyasztását, az egy főre vetített éves hazai vadhúsfogyasztás ugyanis meg sem közelíti a nyugat-európai átlagot. El kell érni azt is, hogy minél több vadhús kerüljön a közétkeztetésbe - tette hozzá.
L. Simon László kiemelt feladatnak tartja a vadkárok kezelését. Hangoztatta: egymás mellett kell tudnia élni a vadnak és a gazdálkodónak, nem szabad, hogy a vadgazdálkodás hiányt szenvedjen a mezőgazdasági termelés igényei miatt.
Kitért a dúvadak okozta károkra is, jelezve: a hazai vadállomány megőrzése érdekében minél erősebben vissza kell szorítani a sakált és más dúvadat, a vadászokat érdekeltté kell tenni ezek kilövésében.
A vadásznap résztvevőit Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke, Kaposvár országgyűlési képviselője köszöntötte. A politikus emlékeztetett arra, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke - aki más elfoglaltsága miatt mégsem tudott részt venni a rendezvényen - nemrégiben célként jelölte meg, hogy Magyarország ismét vadászai nagyhatalommá váljon. Ebben a folyamatban nagy szerep hárul Somogyra, már csak azért is, mert ott találhatók az ország vadban leggazdagabb vadászterületei - emelte ki.
Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára, az Országos Vadász Védegylet ügyvezető elnöke köszöntőjében jelentős eredményként említette, hogy a vadászokkal összefogva a kamara országos vezetőségének sikerült elérnie, hogy a sport- és hivatásos vadászok 'európaivá váltak', és megszűnt sok adminisztratív teher is. Reményét fejezte ki, hogy a következő két-három év változtatásai hosszú távon megalapozhatják a magyar vadgazdálkodás jövőjét.
Kemenszky Péter, a 3300 tagú Somogy Megyei Vadászkamara titkára, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza az MTI érdeklődésére elmondta: három évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy megye egyik legnagyobb, több mint két évtizedes hagyományú szabadtéri rendezvényét, a megyei vadásznapot minden évben máshol rendezik meg. Az idei rendezvényre, Bőszénfára a korábbi évekhez hasonlóan négy-ötezer résztvevőt várnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.
2025. Augusztus 16. 09:04, szombat | Belföld
Keleti Pályaudvar - Késnek a vonatok
Biztosítóberendezési hiba lassítja a vonatok fogadását és indulását a budapesti Keleti pályaudvarnál - közölte a Mávinform péntek délután a honlapján.