Hírek
2012. December 02. 16:28, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Kossuth téri tüntetés - Megkezdődött a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráció

Kevéssel vasárnap délután negyed négy után a Himnusz elhangzásával megkezdődött a fővárosi Kossuth téren a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráció, amelyet a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése elleni fellépésül a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány facebookos kezdeményezésére - a közösségi oldalon olvasható információk szerint - a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezett. A rendezvényen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és az Együtt 2014 Választói Mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület első embere is felszólal.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a rendezvény kezdete előtt fél órával a nyirkos hidegben több ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren, akik megtöltötték a tér háromnegyedét. Az ország különböző részeiről érkezett demonstrálók településük nevét feltüntető táblákat emeltek a magasba. A rendezvényen megjelent Ilan Mor izraeli és Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet is, akiket külön köszöntöttek.
Az Országház főbejárata előtti területen összegyűltek transzparenssekkel is tiltakoznak a nácizmus és a fasizmus ellen, de voltak, akik Jobbik-ellenes táblákkal érkeztek. Többen viselnek sárga, hatágú csillagot, az emberek túlnyomó többségének nemzetiszínű zászló van a kezében. A közúti forgalmat a rendőrség a Kossuth tér környékén lezárta, nem közlekedik a 2-es villamos sem. Az Alkotmány utcában egy óriáskivetítőt is felállítottak, de a tömeg a demonstráció kezdete előtt addig nem ért el - jelentik az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke - még a demonstráció előtt írt - vasárnapi közleményében úgy fogalmaz, pártjuk ízléstelennek és a keresztény hagyományokat sértő "provokációnak" tartja, hogy a tüntetésre éppen advent első vasárnapján kerít sort a Fidesz, az MSZP, Bajnai Gordon, a Mazsihisz és a Hit Gyülekezetének "nagykoalíciója, mely csak Izrael érdekében tud összefogni, a magyarság sorskérdéseiben nem".
A jobbikos Gyöngyösi Márton hétfőn elhangzott - az államfő, a kormány, pártok és civil szervezetek elítélő reakcióit kiváltó - azonnali kérdésében annak felmérését szorgalmazta, hogy "az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:27, szombat | Belföld
Ejtőernyős gyakorlattal folytatódott az Adaptive Hussars 2025
Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Különleges Műveleti Parancsnokság katonái pénteken a Várpalota határában lévő nullponti lő- és gyakorlótéren.
2025. Szeptember 13. 09:26, szombat | Belföld
Lázár János részletes, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a magyarkúti vonatbaleset ügyében
Minden részletre kiterjedő, \"szigorú és őszinte vizsgálatot\" kért a MÁV vezetésétől a Magyarkút megállónál péntek reggel történt vonatbaleset ügyében az építési és közlekedési miniszter.
2025. Szeptember 13. 09:24, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a háborús fenyegetettség közvetlen
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús fenyegetettség közvetlen
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.