Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2013. Április 15. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Könnyítenek a lakhatási támogatás feltételein

Könnyítenek a lakhatási támogatás feltételein

Könnyít a kormány a lakhatási támogatás megszerzésének feltételein: ezentúl az is megkaphatja, aki napi öt órát utazik otthona és munkahelye között, az összeget pedig az albérleti díj előlegeként is fel lehet használni. Az első fél évben a támogatás maximum százezer forint - közölte a hirado.hu .

A juttatást azok kaphatják jelenleg, akik az otthonuktól 100 kilométerre vagy annál messzebb vállalnak munkát, vagy hat óránál többet kellene utazniuk, de a nemzetgazdasági tárca lazítana a feltételeken: az öt órás intervallum mellett könnyítés az is, hogy a munkaszerződés megkötése után is lehet majd szerződni az az állammal. A felülvizsgálat célja, hogy még több pályázatot tudjanak befogadni.

Erről beszélt március közepén a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára is. Czomba Sándor akkor azt mondta: a támogatási kérelem a foglalkoztatás megkezdése előtt, illetve a kezdés után 30 napon belül is benyújtható a munkaügyi kirendeltséghez. A további változások között említette, hogy míg eddig csak utófinanszírozásra volt lehetőség, addig a jövőben előfinanszírozásra is lesz mód, így például egy albérlet kivételénél nem okoz majd gondot a pályázóknak az egy vagy kéthavi kaució kifizetése.

A nemzetgazdasági tárca tervei szerint változik az is, hogy a közfoglalkoztatásban részt vevő pályázóknak nem kell megfelelniük annak a feltételnek, hogy legalább három hónapja nyilvántartott álláskeresők legyenek. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár hangsúlyozta: a lakhatási támogatás hozzájárul annak eléréséhez, hogy aki dolgozni szeretne, az az országhatáron belül találja meg a boldogulását.

Lakhatási támogatást azok igényelhetnek, akiket legalább 3 hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, vagy a pályakezdő álláskeresők, vagy csoportos létszámleépítéssel érintettek. Utóbbi két csoport esetében - és a jövőben a közfoglalkoztatottaknál - nem kell vizsgálni a nyilvántartási időtartamot. A lakhatási támogatás vissza nem térítendő támogatás, amely egy személyre az első hat hónapban havi 100 ezer, a második hat hónapban a 60 ezer, a harmadik hat hónapban pedig 40 ezer forint lehet.

Az érintettek a munkaügyi kirendeltségeknél tájékozódhatnak a lehetőségekről, és ha valaki megfelel a kérelem feltételeinek, 30-60 napon belül megkötik vele a hatósági szerződést.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld

Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték

2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld

Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására

Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.

2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.