Hírek
2013. Május 15. 11:40, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Kétméteres acélcsövekből készül az új pécsi lakatfal

Két-két és fél méteres acélcsövek alkotják majd az új pécsi lakatfalat, amelyet a júniusi országos színházi találkozó keretében adnak át a városban.
Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály műszaki karának dékánja Pécs egyik nevezetessége, a lakatfal fejlesztésére kiírt pályázat szerdai díjátadóján elmondta: az első helyezett, Zöldhegyi Zoltán egyetemi hallgató által tervezett 8x3 méteres alkotás a Janus Pannonius utcai lakatfal közelében lesz.
Az összesen százötven, ujjnyi vastag, hármasával összehegesztett acélcső illeszkedik a sétáló utca fasorába, és körbejárható, így a lakatolók könnyen eldönthetik, hova szeretnék tenni függőzáraikat, amelyekből az új építmény hétezret is elbír.
Az önkormányzat márciusban hirdetett pályázatot egyetemi hallgatóknak a pécsi egyetem műszaki karának honlapján, arra biztatva őket, vegyenek részt Pécs jelképének megőrzésében.
A lakatfal leendő helyszínére, elhelyezésének módjára, külsejére vonatkozó ötlettervek leadási határideje áprilisban volt, a győztes elképzelés kivitelezését egy vasipari vállalkozás a saját költségén végzi el. A kiírásra negyven pályamű érkezett, amelyek közül a zsűri hármat díjazott 70, 50, illetve 30 ezer forinttal, mintegy 1500 szavazat alapján pedig a közönségdíjat is odaítélte.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a szerdai díjátadón utalt rá, hogy a lakatolás mintegy 30 éves hagyomány Pécsett, helybéliek és turisták mellett több hírességnek, köztük Letícia spanyol hercegnének és férjének is van már lakatja a városban.
A pécsi lakatolás eredetére az elmúlt évtizedekben több magyarázat is született. Az egyik szerint először egy kollégista tett lakatot a Janus Pannonius utcában található rácsra, mások úgy vélik, e szokás kialakulását a szerelem motiválta: a függőzárak elhelyezésével a titkos vagy nem titkos randevúra készülők jeleztek egymásnak.
Mára szerelmespárok, turisták tízezrei fejezték ki ezzel a városhoz vagy egymáshoz való kötődésüket. A különböző színű és alakú, esetenként monogramokkal, kisebb ábrákkal ellátott lakatok tömege a megyeszékhely egyik látványossága lett, és bekerült több Pécsről szóló idegenforgalmi kiadványba.
A lakatfal fejlesztésére azért van szükség, mert a lakatok száma évente mintegy ötezerrel nő, és már az az új rács is megtelt függőzárakkal, amelyet a régihez építettek 2010-ben a pécsi görög kisebbség és egy vállalkozás adományából.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál