Hírek
2015. Február 12. 11:51, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Két szatírt elfogtak, egy harmadikat keresnek Szegeden

Két szatírt elfogtak, egy harmadikat, aki az egyetemen mutogatta magát, még keresnek a rendőrök Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Várkonyi Gergely közölte, a megalapozott gyanú szerint egy férfi még tavaly októberben, majd karácsonykor mutogatta magár szeméremsértő módon a szegedi Kálvária téren. Novemberben pedig egy lakótelep melletti erdőnél lefogott egy nőt, akit behúzott a fák közé, majd megpróbálta megerőszakolni. A sértettnek sikerült kiszabadulnia, és elmenekülni a gyanúsított szorításából.
A férfit csütörtökre virradóra fogták el a szegedi Tisza parton egy általa felépített kunyhóban. A rendőrség két rendbeli szeméremsértés vétségének és szexuális erőszak bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását – tudatta a hadnagy.
Egy másik gyanúsítottat lakossági bejelentés alapján a helyszínen fogtak el. A hatvanéves gyanúsított a Bécsi körúton mutogatta magát, ellene szeméremsértés vétsége miatt indult büntetőeljárás – közölte a szóvivő.
Egy harmadik férfi február 5-én egy szegedi egyetemi épületben végzett önkielégítést. Róla az egyetemen elhelyezett biztonsági kamera felvételt készített, a rendőrök még keresik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton
2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló
Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.
2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.