Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2014. Március 12. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Két oszlopba sorolhatják a pártokat

Két oszlopba sorolhatják a pártokat

Várhatóan két sorban szerepelnek majd a pártok a listás szavazólapokon Patyi Andrásnak, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének hétfői, a testület ülésén elhangzott tájékoztatása szerint. Ez azt jelenti, hogy a listás szavazólap nem lesz olyan hosszú, 'kígyószerű', ahogy korábban tervezték, de így is 'nagyméretű' lesz. Az ülésen az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP jelölőszervezet új logót nyújtott be.

A 18 - immár jogerősen - nyilvántartásba vett párt az NVB által kisorsolt sorrendben követi majd egymást, soronként kilencen-kilencen. Patyi András közölte azt is, a szavazólap adattartalmát, képét az NVB kedden fogadja el (ez az úgynevezett 'imprimálás').

Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP jelölőszervezet az NVB hétfői ülésén bejelentette, hogy visszavonják a korábban benyújtott - a szavazólapon is szereplő - logót, és helyette újat terjesztenek be. A testület az új embléma képét jegyzőkönyvi döntéssel egyhangúlag tudomásul vette. Az MTI-nek átadott új embléma annyiban tér el a korábbitól, hogy azon az MSZP logója önmagában akkora helyet foglal el, mint a másik négy jelölőszervezeté együtt.

Patyi András az ülésen tájékoztatást adott arról is, hogy a testület eddig már tízszer több határozatot hozott, mint a jogelőd Országos Választási Bizottság a teljes 2010-es választási időszakban. A testület péntektől vasárnapig mintegy 300 ügyben hozott másodfokú határozatot.

Az NVB közölte azt is, hogy a 13 nemzetiségi lista is jogerőre emelkedett. Ez azt jelenti, hogy valamennyi magyarországi nemzetiségnek lesz szószólója az új Országgyűlésben, ha nemzetiségenként legalább egy választópolgár érvényes szavazatot ad le a listájukra április 6-án.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.