Hírek
2014. Szeptember 04. 11:56, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Két metróvonal is leállt Kairóban az energiaválság miatt

Leállt a forgalom két kairói metróvonalon is csütörtökön a fokozódó energiaválság egyik legsúlyosabb áramszünete következtében.
Az al-Maszri al-Jóm című napilap internetes oldalán arról adott hírt, hogy a reggeli csúcsforgalomban az agglomerációval együtt több mint negyvenmilliós főváros három metróvonala közül a hármason részben, az egyesen pedig teljesen leállt a közlekedés. A kocsik majd egy óra múlva újra elindultak ugyan, de Kairó számos negyedében továbbra sem állt helyre az áramellátás.
A villamosipari és energiaügyi minisztérium szóvivője szerint az incidenst karbantartási munkálatok okozták, amelyek során egyes környékeken megpróbálták átcsoportosítani az energiaterhelést. A kimaradás áldozatává vált a több kereskedelmi csatornának is otthont adó el-gízai médianegyed is. A CBC EXTRA műholdas csatorna hírbemondójára éppen akkor borult sötétség, amikor az áramszünetről számolt be.
Felső-Egyiptomban csütörtök reggel öt tartománynak állt le az áramellátása, amelyet többszöri próbálkozásra sem sikerült újraindítani. A régió villanyellátásáért felelős állami cég igazgatója, Alá Abdel-Azíz úgy nyilatkozott, hogy a kimaradás okára továbbra is keresik a választ az illetékesek. Az áramszünet miatt el-Gíza és Kairó egyes részeiben a vízellátás is megszűnt - jelentette honlapján az al-Ahrám című napilap.
Egyiptom lakosságának jelenleg napi öt-hat, esetenként akár kétórás áramszünettel kell számolnia. Csütörtökön azok is pórul jártak, akiket eddig nem érintettek a kimaradások, mert házuk olyan hálózathoz csatlakozik, amely fontosabb intézményeket, illetve magas rangú tisztségviselőket lát el árammal. Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök a közös teherviselés nevében pár hete felszólította az illetékeseket, hogy ne tegyenek kivételt vele sem, és szükség esetén kapcsolják le otthonának villanyellátását.
Az ország erőművei földgázalapúak. Az áramellátás rendszeres megszakítása egyebek mellett az energiahordozó krónikus hiányából, illetve a hajtóművek és a vezetékhálózat elöregedéséből fakad. Kormányképviselők ezenkívül gyakran hivatkoznak az országban működő terrorcsoportok szabotázsakcióira. Pokolgépes támadások az elmúlt másfél hónapban több mint háromszáz villanypóznát tettek használhatatlanná - jelentette korábban Ibráhim Mahláb kormányfő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.