Hírek
2017. Május 17. 05:02, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Két hónapon belül befejeződhet a bőnyi rendőrgyilkossági ügyben a nyomozás
Két hónapon belül befejeződhet a nyomozás a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője újságíróknak egy keddi háttérbeszélgetésen.
Simon Richárd tájékoztatása szerint korábban július végéig hosszabbították meg a nyomozási határidőt, addig szeretnék lezárni a nyomozást.
Az eddigi szakértői vélemények és egyéb bizonyítékok a tanúvallomásoktól kezdve a bizonyítási kísérlet eredményéig nemhogy alátámasztják, de megerősítik a gyanúsítottal szemben közölteket - szögezte le.
Tavaly október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.
Simon Richárd felidézte: már februárban cáfolták azt a sajtóban megjelent hírt, miszerint "baráti tűz" történt volna és nem a gyanúsított adta volna le a halálos lövést. Hozzátette: az akkor elkészült igazságügyi fegyverszakértői vélemény tartalmazza, hogy a sértett halálát gépkarabélyból leadott lövés okozta. A helyszínen csak a gyanúsítottnak volt ilyen fegyvere - mondta. Megjegyezte: a kézi lőfegyver és a gépkarabély nagyon eltérő sérüléseket tud okozni, ezt azonban kegyeleti okokból nem részletezte.
Azzal összefüggésben, hogy Győrkös István védője a sajtónak azt mondta, nem található DNS-anyagmaradvány azon a lövedéken, amely kioltotta az őrnagy életét, Simon Richárd azt mondta: 13 lövedéket találtak a helyszínen, és egyiken sem volt, ahogy azon sem, amelyik az őrnagyot és azon sem, amelyik a gyanúsítottat találta el.
Kitért arra is, hogy az igazságügyi egyesített orvos- és fegyverszakértői vélemény is alátámasztja az ügyészség gyanúját.
Győrkös István előzetes letartóztatásáról eddig négy alkalommal döntött a bíróság. Simon Richárd rámutatott: a bíróság a kényszerintézkedésekkel kapcsolatban elsőként azt vizsgálja, hogy a gyanúsítottal szemben fennáll-e a megalapozott gyanú. A Győri Járásbíróság nyomozási bírája mind a négy alkalommal az ügyészséggel egyezően arra jutott, hogy fennáll a gyanú - tette hozzá.
Simon Richárd beszámolt arról is, hogy április 26-án bizonyítási kísérlet történt a bűncselekmény helyszínén, aminek az volt a célja, hogy megpróbálják rekonstruálni, ki hol állhatott, amikor eldördültek a lövések, valamint ellenőrizzék a gyanúsított védekezését. Az ügyészség álláspontja szerint a bizonyítási kísérlet eredménye is tovább erősítette a megalapozott gyanút.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.