Városlista
2025. december 28, vasárnap - Kamilla

Hírek

2013. Szeptember 02. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: orientpress

Jön a béremelés az egészségügyben

Jön a béremelés az egészségügyben

Az augusztusi fizetéssel, vagyis szeptember elején kaphatják meg az egészségügyben dolgozók a számukra korábban megígért és törvényben elfogadott béremelést – jelentette be vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

A közlemény szerint idén minden egészségügyi dolgozó részesül a bérfejlesztésből, de prioritást kaptak azok, akiknek tavaly kisebb mértékben emelkedett a fizetésük. Az Emmi közölte, összesen 95 ezer egészségügyi dolgozó kap béremelést a fekvő- és járóbeteg-ellátásban, több mint 23 milliárd forintos forrásból.

A nyolc havi béremelésnek megfelelő, januárig visszamenőleges plusz juttatást egy összegben fogják kézhez kapni az egészségügyben dolgozók. Emlékeztettek arra, hogy Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár még májusban jelentette be az egészségügyi ágazati bérfejlesztés következő lépcsőjét. Ennek értelmében a minden előző évben béremelésben részesülő legalább újabb 10 ezer forintos emelést kap, a szakorvosok illetménye havi 40 ezer, az intézeti gyógyszerészeké 44 ezer forinttal emelkedik, míg az egészségügyi szakdolgozók közül a diplomások részesülnek nagyobb emelésben.

A szakdolgozók közül a diplomások bruttó 35-41 ezer, a középfokú végzettségűek bruttó tízezer forinttal többet vihetnek haza szeptembertől. Az egészségügyben dolgozók juttatásait a nehéz gazdasági körülmények ellenére is kiemelten kezeli tehát a kormányzat, és 2003 óta először hajt végre komplex béremelést az ágazatban - áll az államtitkárság közleményében.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 28. 07:44, vasárnap | Belföld

Bakondi György aggódik a párizsi közbiztonság helyzete miatt

Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban, ahol egy afrikai származású bevándorló késelt meg három nőt -

2025. December 28. 07:43, vasárnap | Belföld

Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány

Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.

2025. December 27. 10:16, szombat | Belföld

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

Az idei év elejéhez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: