Megérkeztek a Perseidák! Mint minden évben, idén is augusztus 11-12-én lesznek a leginkább láthatóak a Perseida meteorraj meteorjai, vagy ismertebb nevükön a hullócsillagok.

A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 12-13. környékén haladunk át, de már a környező éjszakákon is jelentős meteortevékenységet láthatunk, amit érdemes megfigyelni, hiszen szabad szemmel, távcső nélkül is jól láthatóak, megfelelő fényképezőgéppel – hosszú expozíciós idővel – jól fényképezhetőek is.

Ha nem lesz felhős az ég és nem esik az eső, óránként akár 20 hullócsillagot is megfigyelhetünk, amik az egész égbolton bárhol előfordulhatnak. A csillaghulást a városoktól messze, leginkább vidéken érdemes nézni, ahol nincs fényszennyezés.

A Földdel egyidősek

Amellett, hogy a látványos hullócsillag-eső megtölti az éjszakai égboltot fénnyel, sok mást is hoz földünkre: naponta 10 és 40 tonna közötti mennyiségnek megfelelő csillagport, vagyis meteorittörmeléket is a légkörbe juttat.

A Perseidákat először Kr. u. 36-ban figyelték meg Kínában. A nagy meteorrajok, mint a Perseidák, vagy a novemberben látható Leonidák akkor keletkeznek, mikor a Föld egy meteortörmelékkel teli régión halad át az űrben. A Perseidák esetében ez azt jelenti, hogy a Swift-Tuttle üstökös pályáján áthaladó meteorraj leszakította azokat a kis, 4,6 milliárd éves – vagyis a Földdel egyidős – fragmentumokat, amiket az üstökös maga után húzott.

MTI Fotó: Komka Péter

A fragmentumok később 234 ezer km/órával lépnek be a Föld légkörébe, ahol aztán a légköri gázokkal való találkozásuk során elégnek. Minden ilyen kis csillagdarab alig nagyobb, mint egy egy eurós érme.

- Ezt hívjuk bolygóközi csillagpornak – mondja Diego Janches, a NASA Goddard Űrközpontjának kutatója, aki a mikrometeoritokat tanulmányozza. – A darabkák egy része vagy akkor keletkezett, mikor maga a Naprendszer is, vagy különböző aszteroidák ütközése során törtek le az égitestekről, de ez is nagyon régen történt.

Ezeket az apróbb darabokat a Föld több pontján felállított radarokkal tanulmányozzák, többek közt Svédországban, Puerto Ricoban és Alaszkában is. Ezzel a radartechnikával, pontosabban ennek egy lézeres változatával a kutatók nyomon követhetik a csillagpor mozgását a földi atmoszférában, mely a sarkoknál lép be, és később a nyári időszakban a levegőben található jégkristályok magjává válik, létrehozva azt a szemet gyönyörködtető jelenséget, amit éjszakai világító felhőnek hívunk.