Hírek
2013. Május 14. 13:01, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Interpol-konferencia - A kiberbűnözés kilencvenmilliárd euró kárt okozott tavaly

A kiberbűnözés tavaly 90 milliárd euró kárt okozott - erről Mireille Ballestrazzi, az Interpol elnöke beszélt a szervezet 42. regionális konferenciájának megnyitóján kedden Budapesten.
Hangsúlyozta: a 21. század rendőri erejének képesnek kell lennie választ adni az új kihívásokra, az új fenyegetések kezelésére. Külön kitért arra is, hogy a kiberbűnözők névtelenségbe burkolóznak, határokat nem ismernek. Az elektronikus fizetési módok és az elektronikus dokumentáció, valamint a nyomon követhetőség hiánya mind-mind a kiberbűnözés elterjedéséhez vezet - tette hozzá.
Az elnök sürgető feladatnak nevezte az új kihívásokra adott válaszok megfogalmazását és szükségesnek nevezte egy európai stratégia megalkotását a következő évekre.
Ballestrazzi kitért arra is, hogy az 1923-ban alapított szervezethez Magyarország az elsők között csatlakozott. Az Interpolt az elmúlt 15 évben óriási fejlődés jellemezte, ma már 190 tagja van. Fontosnak nevezte ugyanakkor a külső kapcsolatok erősítését és a magánszféra bevonását.
Pintér Sándor belügyminiszter a megnyitón arról beszélt, hogy Magyarország elkötelezett a nemzetközi rendőri együttműködés fenntartásában és kiterjesztésében. Mint mondta, ez egyre nagyobb jelentőséggel bír egyebek mellett a határokon átnyúló szervezett bűnözés, a terrorizmus és a súlyos bűncselekmények számának növekedése miatt.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió az elmúlt évtizedekben fokozatosan leépítette belső határait és kiterjesztette a külsőket. Ez a hatalmas földrajzi terület számos előnyt jelent a tagországoknak és az uniós állampolgároknak, ugyanakkor az áruk, a szolgáltatások, a tőke áramlása, a személyek szabad mozgása különleges vonzerőt jelent az illegális migránsok, a kalandorok és a bűnelkövetők számára - tette hozzá. Ők nem élni, hanem visszaélni akarnak a szabadságelvekkel - hangsúlyozta Pintér Sándor.
A miniszter szerint a nemzetközi szervezett bűnözés elleni harchoz nem elegendőek a stratégiai döntéshozatal szintjén kidolgozott és elfogadott kezdeményezések, eredményes végrehajtásukhoz az országok elkötelezettsége, a rendőri szervezetek felkészültsége és következetessége is szükséges.
Külön megemlítette az arab tavaszt és a szíriai eseményeket követő illegális migrációs áramlást, valamint a szervezett bűnözésre gyakorolt hatását, amely ellen lokálisan nem lehet fellépni, szükség van együttműködésre a tranzit- és származási országokkal is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Kék hírek
ÉKM: újabb 10 milliós bírság a horrorkaravánokra
Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt
2025. Április 28. 07:56, hétfő | Kék hírek
Hárman meghaltak az M1-es autópályán történt balesetben, Herceghalomnál
Három férfi a helyszínen életét vesztette, egy pedig megsérült az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán vasárnap történt balesetben Herceghalomnál - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére vasárnap délután.
2025. Április 25. 07:40, péntek | Kék hírek
A próbakör során kilökte a tulajdonost az autójából
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy eladásra meghirdetett autóból kilökte a tulajdonost, amikor a próbakör során egy zaj ellenőrzésének ürügyével a gépjárművel félreállt
2025. Április 23. 07:44, szerda | Kék hírek
Rendőrség: 450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor
A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.